Sajnálatos módon Ausztrália egyre jobban hasonlít Németországra a játékok besorolását illetően. Nyáron arról értesültünk, hogy a szigetországban csak nagy módosítások árán jelenhet meg a Fallout 3, ugyanis első körben a besorolásokat végző hivatal megtagadta az osztályzást, ami egyet jelent azzal, hogy a Bethesda műve legális úton nem jelenhet meg a kenguruk földjén. Azonban nem ez az első eset, hogy az ausztrálok ilyen mértékű szigorúsággal védik a helyi ifjúságot, hiszen a GTA-sorozat szinte összes darabja, és a Manhunt játékok sem jelenhettek meg, és most úgy látszik, a F.E.A.R. 2 is hasonló sorsra jutott, pedig az előző rész "MA 15+"-os (nálunk ez a 18-as karikának felel meg) matricát kapott. Azonban nincs minden veszve, hiszen van még idő csökkenteni a véres hullák számát, de az már kérdéses, hogy ez milyen hatással lesz a játék horror mivoltára.
Ausztráliában nem lesz F.E.A.R. 2
Ausztrália játékbesorolásokat végző hivatala megtagadta a F.E.A.R. 2 osztályzását, így jelen állás szerint Alma nem fog ijesztgetni Krokodil Dundee-éknál.
Támogass minket!
A PC Guru februárban indította el támogatói programját, azzal a céllal, hogy az új, online érában is segíthessétek a magazin hosszú távú működését. A közösségi támogatáson keresztül biztosítható, hogy még több hírrel, teszttel, előzetessel, kritikával, beszámolóval, videóval és egyéb érdekességgel kedveskedhessünk számotokra.
Kapcsolódó információk
F.E.A.R. 2: Project Origin megjelenés:
2009. február 13.
F.E.A.R. 2: Project Origin gépigény:
még nem ismert
Játékadatlap
F.E.A.R. 2: Project Origin
F.E.A.R. 2: Project Origin megjelenés
PC 2009. február 13.
PS3 2009. február 13.
XBOX 360 2009. február 13.
Esport1 Hírek
Ajánló
Legnépszerűbb
Duke Nukem Manhattan Project 35
35 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 09. 12:48 by Carmageddon4 |Sacred sorozat 281
281 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 05. 13:04 by Carmageddon4 |The Elder Scrolls Online 88
88 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 05. 06:20 by corporalkayne |Europa Universalis játéksorozat 179
179 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 04. 18:13 by Carmageddon4 |Sziget fesztivál 32
32 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 04. 18:11 by Carmageddon4 |Agent 5
5 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 03. 13:19 by Carmageddon4 |Condemned 57
57 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 01. 23:04 by Carmageddon4 |Half-life 2 és epizódjai 2 031
2 031 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 31. 18:56 by Carmageddon4 |Metal Gear Solid széria 127
127 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 31. 16:59 by Carmageddon4 |R.I.P. - Hírességek emlékére 456
456 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 29. 22:53 by Carmageddon4 |Iratkozz fel hírlevelünkre
Bankkártyás fizetés
További részletek:
Olvastad már? ×


De ez inkább a kiadónak cumi...
"már azt sem értem, hogy mivel tud többet elviselni egy 18 éves mint egy 16, vagy 17."
hát ezzel nem értek egyet. nem az ingerküszöb az oka a dolognak, hanem a szellemi felfogás, mert egy 18 éves ember már egy kicsit érettebbnek mondható a 16-17 évesektől, persze a határvonal nem éles, de mégis. igazábol 20-21éves kornál kéne ezt a határt meghúzni, mert akkor már jobban elkülöníthető a 18-19évesektől a dolgok éretten való felfogása.
A monolith kiadhat egy Australia Editiont, de az európi verzióhoz ne nyúljon, mert egyrész elk**ja a hangulatot, másrészt akkor a valóságban kell pótolnom a véradagom XD
Akkor ne csodálkozzanak majd az Ausztrál BSA-sok a warezen egyébként.....