• Az Alibaba 10 millióval támogatná az Ouya csapatát
  • A saját set-top boxukba építenék be a konzol technológiáját
  • Az óriásnak lenne így egy asztali konzolja

Az ügyhöz közel álló forrásokból úgy értesült a Wall Street Journal, hogy új életet kezdhet az Ouya játékkonzol. A szóbeszéd szerint az Alibaba nevű óriási, eBay és Amazon méretű kínai kereskedelmi vállalat 10 millió dollárral támogatja az Android alapú konzol csapatát, s szeretnék, ha a technológiát és a játékokat beépíthetnék a saját set-top boxukba.

Az üzlet érdekessége, hogy az Alibabának ezzel lenne egy asztali konzolja, s rögtön megvethetné a lábát a kínai piacon, ahol nemrégiben oldották fel az erről szóló kereskedelmi korlátozást, másrészről pedig az Ouya végre befuthatna, miután a nyugati piacon a kezdeti nagy érdeklődés ellenére nem értek el különösebb sikereket.

Hogy az üzlet mikor valósul meg, vagy hogy egyáltalán valóság-e, azt még nem tudni, egyik fél sem nyilatkozott.

ouya-konzol.jpg