Észak-Amerikában már kapható az Ouya Androidos konzol némileg felfrissített változata. Ez 30 dollárral drágább, mint az alap, majdnem kereken 100 dolláros kiadás, de cserébe dupla akkora tárhelyet, tehát 16 GB-ot kapunk, jobb a wifi adaptere, tartalmaz minden eddig megjelent frissítést, átdolgozott, elméletben ergonomikusabb kontrollerrel érkezik, s ami a leginkább szembetűnő: az egész egység matt fekete színben pompázik, így jóval tiszteletparancsolóbb külsőt kölcsönözve az aprócska konzolnak.

ouya-fekete-2014.jpg

A tervek szerint az Ouya idén egy erősebb konzollal fog jelentkezni, tehát egy olyannal, ami nem csak a tárhelyet növeli és kozmetikai változásokat hoz, illetve a fejlesztők a szoftveres háttéren is dolgoznak, hogy könnyebben kezelhető legyen a konzol helyenként átláthatatlan menüje.