Az EA pénzügyi vezetője, Blake Jorgensen tartott tájékoztatót a 2017-es üzleti év második negyedével kapcsolatban, amiben érintette a jövőbeli terveket, így a tegnap trailert villantó Mass Effect: Andromedát is. Jelenleg ugye úgy áll a dolog, hogy a játék még a 2017-es üzleti év lezárulása előtt, azaz legkésőbb márciusban megjelenik. Erre a hónapra, egész pontosan március 21-ére esik amúgy a Dark Horse új Mass Effect-képregényének a megjelenése is, ami a kiadó nyilatkozata szerint a játékkal egyazon időben válik elérhetővé.

De úgy tűnik, ez csak a nem kőbe vésett tervezett. Jorgensen ugyanis ezt találta mondani: „el fogjuk tolni a megjelenés dátumát, ha úgy érezzük, hogy ez szükséges a megfelelő élmény biztosításához. Az elemzéseink azt mutatják, hogy még ebben az üzleti évben kijöhet a Mass Effect, de rugalmasak vagyunk, eltolhatjuk egy vagy három héttel, esetleg négy vagy öt hónappal is, ha az kell ahhoz, hogy a játékosok tetszését elnyerő programot adjunk ki.”

Eztán leszögezte, hogy nincs új híre a Mass Effect: Andromedával kapcsolatban. A játék jól halad, eszméletlenül szép, és elégedettek a fejlesztés ütemével – vagyis úgy néz ki, a késésre egyelőre nem lesz szükség, de mindenképpen örömteli a tudat, hogy szükség esetén nem egészen fél évet is hajlandóak lennének halasztani.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!