Az előzetes információknak megfelelően az Assassin's Creed IV valóban a Karib-tenger térségében játszódik, mégpedig 1715-ben. Ez a kalózok aranykora, mikor olyan rettegett kapitányok járták a tengereket, mint Feketeszakáll, Benjamin Hornigold és Anne Bonny -- mindközül azonban a legügyesebb és a legtitokzatosabb a játék főhőse, Edward Kenway, aki nem más, mint az Assassin’s Creed III-ban alaposan megismert Connor nagyapja, s a templomos Haytham Kenway édesapja.

Edward egykor az angol tengerészet vakmerő, nagyszájú és karizmatikus kapitánya volt, de miután leszerelt, saját „vállalkozásba” kezdett. Vele fogjuk átélni a korszak leghíresebb eseményeit, például a spanyolok legendás kincsének eltűnését, de találkozunk majd a számkivetett Charles Vane-nel is, mindeközben pedig a saját történetünket is előregörgetjük. Erre három nagyobb városban, Havannában, Kingstonban és Nassauban kerül majd sor, illetve 50 további kisebb helyszínt is felfedezhetünk, valamint a Karib-tenger teljes térségét. A világ teljesen szabadon bejárható lesz, nem csupán elszigetelt térképekkel lesz dolgunk, ám ahhoz, hogy mindenhova eljuthassunk, megfelelő felszerelésre lesz szükségünk.

Az első Assassin's Creed IV részletek

A küldetések között felfedezhetjük a tenger mélyén lapuló kincseket, természeten csak is úgy, hogy mi magunk csobbanunk a vízbe.

A közlekedés fő módja a hajózás lesz, s ennek megfelelően szinte külön karakterként kezelendő a Jackdaw névre keresztelt hajónk. Akárcsak a főszereplőnk, úgy a hajónk szinte minden szegmense fejleszthető extra fegyverekkel vagy erősebb hajótesttel -- minderre pedig szükségünk is lesz, ha érvényesülni akarunk a tengeren. Az Assassin’s Creed III-ban látott hajós összecsapásokhoz képest ezúttal jóval összetettebb élményben lesz részünk, egyrészt annak köszönhetően, hogy többfajta hajóval (az egyik típusnak csak az a célja, hogy belénk rohanjon) keveredhetünk összetűzésbe, másrészt pedig annak, hogy taktikusabban közelíthetjük meg az összecsapásokat. A távcsövünkkel már jó messziről felmérhetjük, érdemes-e a közelítő bárkákat megtámadni, a csatában pedig a legénységünket vezényelve dönthetünk arról, hogy teljesen elpusztítjuk-e az ellenfelünket, vagy átszállunk (ezt akár lopakodva is megtehetjük), és visszük az értékes rakományát. Apropó, legénység: az embereink ezúttal már nem csak dísznek vannak ott, hanem aktív szerepet játszanak a játékmenetben, s ha egyikük meghal -- akár csatában, akár egy komolyabb viharban --, az egyik kikötőben pótolnunk kell, különben keservesen kikaphatunk a következő ütközetben, illetve kisebb esélyünk lesz áttörni a térkép bizonyos részeit elzáró hajós blokádokat.

A cikk még nem ért véget, kattints a lapozáshoz!

1 2