Az ősszel esedékes multiplatform játékban a Bad Companyval megkezdett vonalat folytatva természetesen egy -- kooperatív módot támogató -- szólistakampány is helyet kap, ami egy drámai és akcióban gazdag történet lesz festői helyszíneken, mint például Teherán, Párizs vagy New York. A játék sava-borsa azonban ezúttal is a többjátékos szekció lesz, ahol igazán kiteljesednek majd az újítások. Ebben a játékban mutatkozik be ugyanis a második generációs Frostbite grafikusmotor, mely még az eddigieknél is kidolgozottabb karakter- és épületmodellek, illetve az EA Sports részlegtől kölcsönvett technológiák beépítése után valóságosabb animációk megjelenítésére képes. Továbbá részletesebb és kiterjedtebb rombolást biztosít, s több játékost tud befogadni -- az előnyben részesített PC-n legalábbis mindenképpen így lesz, itt ugyanis összesen 64 játékos eshet egymásnak, akár vadászrepülőgépeket is bevetve, vagy hasalva, hiszen ez a régóta hiányolt lehetőség is bevezetésre került.