A Rage megjelenése finoman szólva is nem volt zökkenőmentes -- legalábbis, ami a személyi számítógépes portot illeti. Miközben a konzoltulajok relatíve kevés, vagy éppenséggel panaszok nélkül merülhettek el az id Software legújabb játékában, addig a PC-sek textúra- és teljesítményproblémákkal találták szembe magukat, sok esetben pedig a játék egész egyszerűen játszhatatlan volt. A problémák orvoslására persze már a premier napján megjelentek a hotfixek, a különböző áthidaló megoldások, s az első nagyobb patchre sem kellett sokat várni, ám még így is sok a probléma -- olyan sok, hogy azt maga az id atyaúristene, John Carmack sem hagyhatta szó nélkül.

Carmack a Kotaku stábjának adott interjújában bevallotta: a játék driverével kapcsolatban totális káosz uralkodott. A megjelenés előtt elfogadható teljesítményt értek el, de az AMD mérnökei által ígértek szerint módosítottak itt-ott a kódsorokon, hogy a majd megérkező illesztőprogramokkal a lehető legjobb teljesítményt érjék el. A végeredmény azonban egy inkompatibilis, szinte játszhatatlan program lett, ami nagy csalódást jelentett a PC-t favorizáló játékosok számára.

Az átirat egyáltalán nem hozta az elvártakat, ennek pedig a drivereken túl az volt a másik oka, hogy az id a konzolokra való fejlesztést helyezte előtérbe. Carmack el is mondta: már a nem PC a vezető platform.

„Nem úgy látjuk, hogy a PC lenne a vezető platform a játékok terén. Ez a kijelentés talán felbőszít majd néhány embert, de nehéz más magyarázatot találni: mindkét konzolon több érdeklődő van, mint PC-n. A személyi számítógépek tízszer erősebbek, mint a mai konzolok, és kétség kívül jobb játékélményt tudnánk nyújtani, ha ezt az utat választanák és elegendő erőforrást tudnánk erre fordítani. Manapság egy játék minőségét az határozza meg, hogy a fejlesztők mennyit dolgoztak az adott terméken, nem pedig az, hogy milyen technológiát használnak, így egy olyan játék, amit tized akkora erőforrással építenek egy tízszer erősebb platformra, minden bizonnyal rossz termék lenne.”

A PC-s játékipar úttörői tehát, ha nem is teljesen, de elpártoltak szeretett platformunktól, s habár a döntés okai érthetőek, hiszen gazdasági és fejlesztési szempontból minden bizonnyal jövedelmezőbb és egyszerűbb két zárt rendszerű gépre dolgozni, attól még ez egy nagyon szomorú hír.