Az ok, amiért nem lesz Force Unleashed PC-reA Pixelux Entertainment vezérigazgatója szerint a The Force Unleashednek van PC-s verziója, azonban ezt a LucasArts másképp gondolja. Vik Sohal „bejelentése” után azon nyomban cáfolták a hírt, és most Cameron Suey (képünkön), a játék producere meg is indokolta, miért döntöttek e platform hanyagolása mellett.

Az úriemberrel való interjúból kiderült, hogy a játéknak azért nem lesz PC-s átirata, mert szinte minden grafikai beállítást (különösen a látványos fizikai rendszert) ki kéne kapcsolni, vagy le kéne butítani, hogy élvezhető sebesség mellett lehessen játszani. Egy korábbi beszélgetés keretében azt is elmondta, hogy szerinte csak egy négyezer dolláros PC volna képes megbirkózni az Euphoriával és a DMM-mel. Az ennél olcsóbb, és ezzel együtt kisebb teljesítményű gépeken már a játékosok nem ugyanaz azt az élményt kapnák, mint a konzolos tulajok. A másik, szintén nem elhanyagolható ok az, hogy konzolra könnyebb fejleszteni abból a szempontból, hogy a hardverfelépítés egységes, nem úgy mint a személyi számítógépek esetében.

„Megértem a játékosok aggodalmait, ahogy azt is, hogy ezt a játékot az általuk kedvelt platformon szeretnék játszani, de az igazság az, hogy a játék tervezéséből fakadóan az erősen a szimulációkra és eljárásokra alapuló fizikai rendszert (procedural physics) csak egy nagyon erős PC tudná megjeleníteni. A játék az Xbxo360 és a PS3 képességének határait feszegeti, azonban egy igazán „high-end” PC minden bizonnyal tudná futtatni a játékot.”

„Hagyományosan, ha egy játékot többféle felépítésű PC-n is működtetni akarsz, akkor a grafikai részletességen kell állítani, nem igaz? Sajnálatos módon a fizikát, különösen az eljárásokon alapuló fizikai rendszert nem lehet lebutítani, de még ha ez sikerülne is, vagy esetleg kikapcsolnád az egészet, az alapjaiban változtatná meg a játékmenetet, és ez túlságosan korlátozna minket. Nehéz döntés volt [itt a PC, mint platform hanyagolására utalt], de a fizikát nem lehet butítani.” - Cameron Suey



A napokban a LucasArts örömmel jelentette be, hogy a The Force Unleashed bemutatóját nyolc nap alatt 2,3 millióan (!) töltötték le. A PlayStation Networkről 1,3 millióan voltak kíváncsiak a lézerkardos kalandra, míg az Xbox Live felhasználók a maguk egymilliós letöltésével új rekordot állítottak fel. Az előző csúcstartó a nemrég megjelent Too Human demója volt, az ugyanennyi idő alatt „csupán” 900 ezer letöltést tudott generálni.