A Kotaku állítólag megbízható forrása arról számolt be, hogy a legutóbbi, nagyjából két héttel ezelőtt még életben lévő terv szerint az új Xbox minden esetben megköveteli az internetkapcsolatot. A játékok és az alkalmazások elindításához is kapcsolódnunk kell a világhálóhoz, s ha használat közben megszakad az összeköttetés, akkor nagyjából három perc múlva az adott program megáll, s bekapcsol a hálózati hibajavító.

Természetesen a Microsoft a többi, ehhez hasonló pletykához és állítólagos szivárgáshoz hasonlóan ezt sem kommentálta, de egyre valószínűbbnek tűnik ez a megoldás, hiszen ez már legalább a második alkalom, hogy erről írunk. Hozzá kell azonban tennünk, hogy az "always-on" megoldással kapcsolatban vannak bőven olyanok is, akik erről semmit sem hallottak. Egyes források szerint nem így fog működni a Durango kódnevet használó konzol, s a korábban feltűnt dokumentumokban sem volt szó az internetkapcsolat megköveteléséről.

Érdekesség (és egy cseppet azért aggasztó), hogy a pletyka megjelenése után a Microsoft kreatív igazgatója félig-meddig megszólalt az ügyben, mondván: ő nem érti, mi ez a dráma a folyamatos internetkapcsolat megkövetelése mögött, hiszen manapság már minden eszközünk mindig kapcsolatban van a világhálóval. Majd azzal folytatta, hogy az áram is néha elmegy, illetve a térerő is akadozik, de mégis vesz porszívót és telefont. A twitter profilja zárolt, de szerencsére le van mentve, mit mondott.

Az új Xbox és az internet