A Telltale boszorkánykonyhájában készülő öt részes sorozat néhány hónappal a trilógia fináléja után játszódik, Marty (vagyis a játékos) feladata pedig az, hogy kihúzza a dokit a bajból, amelyről ugyan még semmit sem tudni, de az biztos, hogy ismerős helyszíneken keresztül vezet majd az utunk, természetesen bőséges időutazással egybekötve.