A Trendy Entertainemnt azért perelte be a Studio Wildcardot, mert korábbi alkalmazottjuk, Jeremy Stieglitz megszegett pár kitételt a szerződésében, amit a távozásakor kanyarított alá. Annak értelmében Stieglitz legalább egy évig nem vehetett volna részt olyan tevékenységben, ami a Trendy számára versenyhelyzetet teremthet, és nem csábíthatja el a Dungeon Defenderst jegyző cégtől kollégáit.

Nos, a probléma ott kezdődik, hogy az ARK: Survival Evolvedet jegyző Wildcard egyik társalapítója Stieglitz neje, Susan Stieglitz, és a Trendy szerint játék fejlesztésében is komolyabban részt vett, mi több, még korábbi cégétől eltulajdonított technológiákat is átadott. Mindemellett a Wildcard csapatát ma nem egy egykori Trendy dolgozó erősíti.

Az egészben az a legrosszabb, hogy a Trendy szeretné, ha a bíróság leállítatná az ARK fejlesztését és levetetné a Steamről, amíg a pereskedés tart. A Wildcard természetesen tagadja a vádakat, szerintük Stieglitz mindössze külsős tanácsadóként segített be az ARK fejlesztésébe, a Trendy pedig csak rágalmazza őket.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!