Már csak alig egy hónap van hátra a Batman: Arkham Asylum megjelenéséig, ám egy kisebb botrány elbizonytalanította a játékosok egy részét, ugyanis az Eidos azzal az ötlettel állt elő, hogy ha bárki 90 százalék vagy afeletti értékelést ad a játéknak, illetve ha címlapsztoriként hozzák le a tesztet, jóval az embargó vége előtt publikálhatják azt, ezzel befolyásolva a vásárlókat.

Eddig két magazin (Game Masters, Official Playstation Magazine) tett így, de a kiadó természetesen minden tagad, mondván, egy szó sem igaz abból, amit a The RAM Raider blog állít, ám az Eidost korábban már kétszer is tetten értük, így valószínű, hogy most is sunyiskodnak, pedig ebben az esetben semmi okuk nem volna ilyet tenni. A képek, a videók és az előzetes információk ugyanis arról árulkodnak, hogy egy igazán jó, Bruce Wayne-hez méltó játékot fogunk kapni, de ha ilyen praktikákat kell alkalmazni, az kissé elbizonytalanítja az embereket, hiszen mi van, ha nem is olyan jó a játék, mint azt hisszük, és ezért kell trükközni az értékelésekkel? Szerencsére azonban ezúttal nem kell félni a zsákbamacska-effektustól, ugyanis most pénteken fog megjelenni a demó Xbox 360-ra,  PS3-ra és PC-re.