Elmondása szerint nem lesz különösebb látványbeli különbség az egy- és a többszemélyes kampány között, a motorban rejlő lehetőségeket mindkét játékmód kihasználja. Arra azonban ügyeltek, hogy a különféle effektek ne menjenek a multis élmény rovására. Példának hozta fel a pár hete bemutatott, 60 fps-es videóban látott épület ledőlésekor keletkező, mindent elborító és a látási viszonyokat nullára redukáló port. Nos, Bach szerint ilyen nem lesz a multiban, mert egyszerűen megölné az élményt.

„Mi mindig azt mondjuk, hogy a móka az első – még ha jól is néz ki, ha nem szórakoztató a játék, akkor az csak egy szép kép.” – magyarázta Bach az Edge-nek.

Beszélt kicsit a történetről is. Szeretnének minimális, de érezhető folytonosságot, így például a videóban látott bakui pályán találhatunk majd utalásokat a Battlefield 3-ra, melynek egyik központi helyszíne az Azerbajdzsánnal szomszédos Irán volt.

Célja a DICE-nak továbbá, hogy a játékosok az egyszemélyes mód alatt foglalkozzanak a társakkal: ezért afféle Bond-nyitányt terveznek, ami segít megkedvelnünk bajtársainkat, illetve megismerteti velünk az általunk alakított karaktert. Ezt Bach a multihoz hasonlította, ahol az emberek törődnek a csapattársaikkal, hiszen azok a barátaik. Segítenek egymásnak, sőt, akár egy rugóra is járhat az agyuk. Valami ilyesmit szeretnének elérni a kampány alatt is, összehozva a tökéletes Battlefield-játékot, ráadásul mindezt „vágások” nélkül. Vagyis nem lesz olyan átvezető, amiben kilép a kamera TPS nézetbe, csak azért, hogy látványosabb legyen az akció. Végig minden esemény első személyben pereg le, a játékost nem akarják kiragadni a játékból.

Bach kifejtette, hogy csapatát nem érdekli a mozgásirányítás, mert jelenleg inkább csak reklámfogás, mint játékélményt fokozó elem. Viszont a nextgen konzolokról egyetlen szót tudtak csak kihúzni belőle az Edge munkatársai, az is a „nem” volt, azaz nem akart beszélni róluk.

Végül elárulta, hogy bár egyszer fog még a Mirror’s Edghez hasonló békés játékot készíteni, egyelőre sokkal jobban érdekli a Battlefielddel járó háborús téma. Hiszen „mókás háborúsat játszani”.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!