Korábban már egy cseh magazinnak sikerült fülön csípnie az egyik fejlesztőt a 2K műhelyében, akiből annyit sikerült kicsikarni, hogy a játék szebb lesz elődjéhez képest, 2009 nyaránál előbb semmiképpen nem tervezik a megjelenést, és az alapjáték előzményeit lesz hivatott bemutatni. Persze ezeket az információkat is tessék fenntartással kezelni, egyedüli tény, hogy készül a folytatás.

A minap egy festőművészről kiderült, hogy pont a BioShock folytatásán dolgozik, és ki is pakolta a blogjára pár elkészült munkáját az aktuális projektjéből.  Az úriembert egyébként Ben Maurónak hívják, és elmondása szerint hamarosan újabb művek várhatók, melyeket - hasonlóan a mostaniakhoz - nyilvánosság elé fog tárni, mi meg azokat is elhozzuk majd nektek.

FRISS: Grath rendesen utánaszaglászott a fiúnak, és kiderítette róla még az alsógatyája színét is, meg hogy milyen fogselymet használ lefekvés előtt, de ami még fontosabb, hogy szerinte kizárt, hogy az alábbiak "hivatalos" koncepciók lennének. Az összeesküvés-elmélet a következő: a srác egy művészeti egyetemre jár, 23 éves, és Pasadenában él, azaz Kaliforniában, ahol a 2K Marine-t is megalapították - a pletykák szerint ők felelősek a BioShock 2 projektért. Ami hibádzik, hogy Pasadena pont az ellenkező felén van Kaliforniának, és a srác még egyetemista. Grath ugyan ezzel még nem tudott teljesen meggyőzni, de az azért elgondolkodtató, hogyha ezek valóban BioShock 2 koncepciók lennének, akkor nehezen hihető, hogy a 2K még nem vetette volna le őket a netről. Viszont akkor a srác miért mondta a blogján, hogy ezek azok, és mi célból készítette őket...?!

Érdekes kérdések ezek, várjuk összeesküvés-elméleteteiteket a kommenteknél. Mindenesetre nem töröljük a galériából őket, az eddigiek alapján azért kezeljétek fenntartással!

Íme a szóban forgó koncepciórajzok:

BioShock 2 leletekBioShock 2 leletekBioShock 2 leletek

BioShock 2 leletekBioShock 2 leletekBioShock 2 leletek