Mielőtt belekezdenénk a látottak ecsetelésébe, muszáj megemlíteni, hogy a 2K Games minden alkalommal hihetetlen figyelmet fordít a külsőségekre. Mindez nem csak abban jelentkezik, hogy jellemzően az ő standjaikon találkozhatunk a legszebb hoszteszekkel, de a játékok prezentációjára is nagyon odafigyelnek. A Bioshock: Infinite bemutatója például egy, az 1910-20-as évek stílusában berendezett szobában kapott helyet, korabeli stílusú plakátokkal a falon, csillárral, hatalmas szőnyeggel, eszméletlenül kényelmes, robosztus bőrfotelekkel. Mintha egy száz évvel ezelőtti szalonban lettünk volna, és mindez még semmi a bemutatott játékhoz képest...

Kezdésnek mi is megtekinthettük a már korábban emlegetett videót, aztán az egyik fejlesztő kontrollert ragadott és egy jó tizenöt perces bemutatót tartott, amiben szinte a játék összes jelentős eleme fontos szerepet kapott. Lássuk most ezeket szépen sorban!

Bioshock: Infinite első kézből

Főhős és történet

A korábbi hírben már volt erről szó, szóval csak röviden: a 20. század első évtizedének végén járunk, hősünk egy leszerelt és lecsúszott ügynök, akit egy ismeretlen kér meg arra, hogy keressen meg egy Elizabeth nevű lányt, aki állítólag a 10 éve eltűnt, és most a Columbia nevű helyen tartózkodik. Hősünk elvállalja az elsőre lehetetlen tetsző feladatot (ugyanis a "város" eltűnt), ám hamar kiderül, hogy nem az a nehéz feladat, hogy eljusson Columbiára, sokkal inkább az, hogy élve meneküljön el onnan a különleges képességekkel rendelkező védencével együtt...

A helyszín

Ahogy azt Obo kolléga egy korábbi hírben már megszellőztette, a Bioshock: Infinite egy Columbia nevű helyen játszódik, ami egy hatalmas város (állam?), amely a levegőben lebeg, gigantikus hőlégballonoknak köszönhetően. Columbia nem egyetlen hatalmas terület, hanem több lebegő városrész, amelyek egy sajátos közlekedési rendszerrel, egy "kézi vasúttal" vannak összekötve. Ez a rendszer úgy működik, hogy egy, a kezünkre erősített szerkezet segítségével kell rákapaszkodni a "pályára", aztán már száguldhatunk is át az egyik helyről a másikra. Columbia legalább annyira egyedi és stílusos, mint annak idején a vízalatti Rapture volt a Bioshock első felvonásában, azzal a jelentős különbséggel, hogy ez a város még ereje teljében van, nincsenek romok, és mivel az égben vagyunk, mindent beragyog a nap, minden csillog, minden fantasztikusan, már-már lélegzetelállítóan néz ki. A grafika egész egyszerűen lenyűgöző, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy tátott szájjal bámultuk a bemutatót, a macskaköves, szűk kis utcákat, a szépen berendezett kocsmát, a virágokkal, fákkal díszített tereket, a lebegő városrészeket és a hatalmas épületeket...

BioShock: Infinite JátékképekBioShock: Infinite JátékképekBioShock: Infinite Játékképek

Az ellenfelek

Akárcsak a Bioshockban, itt is többféle ellenféllel kell majd szembenéznünk a kalandjaink során. Legalul lesznek Columbia patrióta, fegyvermániás lakói, akik egy rossz szóra nekünk ugranak, aztán lesznek a kisebb bossok, akik a környezet adta lehetőségeket vetik be ellenünk (például hatalmas lövedékeket lövő légvédelmi egységeket), aztán jönnek a Big Daddy szintű hatalmas, emberi szívvel rendelkező robotok, és ezzel még nincs vége, ugyanis még náluk is van nagyobb, a hatalmas sas formájú robotszerű lény, akinek az a feladata, hogy elkapja pártfogoltunkat, Elizabethet.

Fegyverek, képességek

A Bioshockban már jól bevált dupla harcrendszer (fegyverek + plazmidok) visszatér a Infinite-ben is, tehát ismét adott a taktikus küzdelem. Használhatjuk a fegyvereinket és a képességeinket felváltva, a bemutatóban volt távcsöves puska, shotgun, és főhősünk meg tudott idézni veszett varjakat, és volt telekinézis is, amivel még a légvédelmi lövedékeket is vissza lettek küldve a feladónak. A bemutatóban volt hordódobálás is -- úgy tűnik, hogy gyakorlatilag bármit elhajíthatunk majd, ami a kezünk ügyébe kerül. Persze ez kevés lenne egy új játékba, így bónusznak itt van nekünk a különleges képességekkel bíró Elizabeth, akivel együttműködve, könnyebben tudjuk majd legyőzni az ellenfeleinket. Csak a példa kedvéért: a bemutatóban egyszerre több ellenfél támadott a hősre, ekkor Elizabeth megidézett egy esőfelhőt, ami pocsolyát csinált, mi pedig egyetlen villámlövéssel szépen mindenkit elintéztünk, aki a tócsában állt. Vagy ott volt több robbanó hordó, amit Elizabeh összegyúrt, a játékos pedig telekinézissel nekihajította azt egy hídnak, ami összeomolva magával rántotta az egyik hatalmas robotszörnyeteget...

Az talán már ebből a kis összefoglalóból is látszik, hogy a Bioshock: Infinite nem egy újabb rókabőr lesz, mint a Bioshock 2, hanem egy vadonatúj "folytatás", ami teljesen új helyszínnel, új hősökkel, ellenfelekkel, és egy újfajta játékmenettel várja majd a játékosokat. A Irrational Games szakemberei szerint egyelőre nincs kooperatív és multi, teljes erővel egy ütős szólista élményre koncentrálnak, akárcsak a Bioshock első részében.