Azonban a várva-várt Diablo 3 bejelentés helyett (amelynek valószínűsége azért valljuk be, igen alacsonynak tűnt) egy sokkal prózaibb bejelentést tettek a domén tulajdonosai. Elmondásuk alapján, bár eddig ők birtokolták a híres-nevezetes www.diablo3.com címet, ingyen és bérmentve (!) átadták azt a Blizzardnak - akik köszönik szépen, örömmel fogadták, és még idén júniusban élesítik is saját céljaikra, addig pedig, hogy minden flottul menjen, a weboldal ugyanarra a rajongói honlapra mutat, amelyre eddig, és amely mostantól fogva a diablofans.com címen érhető majd tetten. Mielőtt azonban felgyújtogatnátok a hír hozzászólás szekcióját, igyekszünk megnyugtatni a kedélyeket: bár a számláló sajnos "csak" a doménnév átadását jelezte, érdemes elgondolkodni az időzítésen: pont most kereste fel a Blizzard az őket már hosszú ideje ostromló weboldal tulajdonosait, hogy igényt tartanának a címre? Júniusban lövik fel? Mit szólnátok mondjuk június 29-éhez? Ekkor jelent meg a Diablo második része 2000-ben, a küldetéslemez egy esztendővel később, és mit ad isten, idén a Blizzard saját rendezvényének utolsó napja is 29-ére esik... Túl sok most már a gyanús, nem csak spekulációval érezhető jel, szóval kezdjünk reménykedni, hogy idén nyáron megremegnek a valóság létsíkjai, és őfelsége, a pokol ura és az ő tesói újra megjelennek a Földön...