Manapság már a számítógép-összeállítás sem nehéz feladat, elég a megfelelő alkatrészeket összeválogatni, és egy kis kézügyesség sem árt. A BlueChip számítástechnikai cég is a MondoGames PC Guru Show résztvevője lesz, és egy izgalmas versennyel várja a technika iránt rajongó fiatalokat és időseket. 

Október 8-án, reggel 11 órától minden órában (egészen délután háromig) a BlueChip gépépítő versenyt tart, amelyre két fős csapatok jelentkezését várja. A verseny alatt alapvetően a gyorsaság számít, de a trehány munkát sem engedheti meg magának egy csapat sem: lötyögő alkatrészekért vagy hanyag kábelezésért büntető másodperceket lehet kapni. Így nem biztos, hogy az nyer, aki elsőként teszi le a csavarhúzót.

Az első helyezettek értékes jutalmakat kapnak, de minden résztvevő kap egy Monster energiaitalt. Érdemes jelentkezni, mert jó szórakozás lesz, és a károkozástól sem kell félni, ugyanis a Bluechip által a versenyhez biztosított alkatrészek mindegyike hibás, így tönkretenni semmit nem lehet. Hajrá!

geposszeszerelopcguru.jpg