A dolog elsőre nem is tűnik rossznak, elvégre csak két youtuber reklámozott „megkeresésre” egy oldalt, egész pontosan a CSGOLottót, ahol a Counter-Strike: Global Offensive itemjeivel lehet kereskedni vagy fogadni. Bár lehet, hogy azért kicsit mégis visszás a dolog, hiszen a Valve-et éppen nemrég perelték be azért, mert eltűri az ilyen oldalakat, és így közvetve illegális szerencsejátékban vesz részt (lásd fent a kapcsolódó anyagoknál).

Mert miről is szól egy ilyen oldal? Konyhanyelven arról, hogy a CS GO spéci skinjeit, fegyvereit, egyéb tárgyait afféle virtuális zsetonként használva vehetünk részt szerencsejátékokban – konkrétan a félkarú rablóra vagy a rulettre hasonlít a dolog. A vád azért érte a Valve-et, mert az ilyen oldalakra közvetlen a Steam fiókunkból emelhetjük át a „zsetont”, sőt, eleve a cég bocsájtja ki ezeket a különleges tárgyakat, amiket aztán – semmiféle módon nem tiltott technológiákkal – felhasználnak szerencsejátékra. Ráadásul csak a Steam piacterein lehet ezekkel kereskedni. Vagyis a Valve ha nem is közvetlen, de azért csak lefölözi a maga hasznát mindebből.

Na már most, hogy ebben mennyi a Valve felelőssége, mennyire számít ez tiltott szerencsejátéknak, az jó kérdés, amit pro és kontra is meg lehet vitatni, de ez most nem ennek a cikknek a témája. Amiről itt szó van, az a fent említett két youtuber, név szerint Trevor A. Martin, alias TmarTn és Tom Cassell, azaz ProSyndicate húzása. Ők ugyanis a fent említett CSGOLotto.com oldalt saját, több millió feliratkozóval bíró csatornájukon reklámozták. Videóikban láthattuk, amint hatalmas összegeket nyernek, illetve azt állították, hogy az oldal kereste meg őket promóció és támogatás céljából.

Ezzel persze még nem is lenne baj, csakhogy a HonorTheCall, majd később a H3H3Productions nevű Youtube-csatornák üzemeltetői kiderítették, hogy TmarTn és ProSyndicate a tulajdonosa a CSGOLottónak. Ők alkották meg, ők töltik be a cégnél a vezető posztokat, így vajmi nehéz elhinni, hogy megkereste őket az oldal üzemeltetője, vagy, hogy a nyereményeik valóban nyeremények, és nincs az egész megrendezve.

cgolotto-owner.jpg

Ezzel megindult a botrányhullám. Főleg miután Martin feldobott egy videót, amiben azt találta mondani, hogy ő sosem titkolta a CSGOLottóhoz fűződő érdekeltségét, majd azt is megpróbálta megmagyarázni, hogy valójában csak a reklámvideó elkészítése után került a céghez.

A H3H3 nyomozása viszont mást mutat. Szerintük Martin a kezdetektől fogva benne van a buliban, és a lebukása után szerkesztette videói leírását (legalábbis többségüket, de egyik-másik még mindig félrevezető adatokat tartalmaz, illetve priváttá váltak). Eredetileg sehol sem szerepelt a leírásokban, hogy neki bármi köze van a CSGOLottóhoz – a videóban is csak random weboldalnak titulálta –, sőt, sehol máshol nem tűntette fel ezt a tényt, így például a LinkedIn-profilján sem.

Mindezt tovább színesíti, hogy Martin és Cassell nem először kerülnek mikroszkóp alá az FTC szabályainak megsértése miatt. A PC Invasion értesülései szerint 2014 januárjában Cassell neve is szerepelt azon felhasználók listáján, akiket a Microsoft és a Machinima megkeresett, hogy bújtatott reklámot adjanak az Xbox One-ról saját csatornáikon. (Kapcsolódó anyagainkat a fenti linkeken érhetitek el.)

A helyzetet súlyosbítja a két jómadár számára, hogy lakhelyükön, Floridában igen komoly törvénysértésnek számít az illegális szerencsejáték reklámozása, az abban való részvétel, de az meg aztán kifejezetten, ha valaki tulajdonosa egy ilyesmivel foglalkozó cégnek. A hab a tortán: a videókat kiskorúak is megnézhetik, ráadásul a CSGOLotto honlapját bárki megnézheti 13 éven felül – a floridai törvények értelmében legális szerencsejátékban is csak 18. életévét betöltött személy vehet részt bármilyen formában. Vagyis, technikailag 13 évesnek ugyanúgy nem szabadna még csak meglátnia sem az oldal tartalmát, mint egy pornóoldalnak – az persze megint más lapra tartozik, hogy ezek a figyelmeztető üzenetek annyit sem érnek, mint erdőtűz esetén az ima, viszont ez esetben még a szám sem passzol.

csgolotto-terms-of-service.jpg

A srácok éppen ezért komolyan megüthetik a bokájukat. Már azért is, mert oldalukon sehol sem tűntetik fel, hogy a regisztrálók (itt azért a 18. életév betöltése kötelező – más kérdés, hogy ez is csak egy egyszerű leokézással működik) egy szerencsejátékkal foglalkozó oldalra lépnek be. De ha még ennek tetejében elmulasztották regisztrálni az oldalukat az ezzel foglalkozó hatóságoknál, vagyis nem törvényesítették ténykedésüket, akkor onnantól kezdve tiltott szerencsejátékról van szó, amiért börtönt is kaphatnak. Az meg már nem tréfadolog.