Max Payne 3OnLive ide vagy oda, számomra a GDC csúcspontja a Max Payne 3 bejelentése volt, igaz már régóta tudni lehetett a nyomozó visszatéréséről, de ez semmilyen tekinteteben nem állt az örömöm útjába — főleg úgy, hogy a tervek szerint még idén meg fog jelenni a játék.

A folytatásban azonban sok minden megváltozott, Max jóval öregebb lett, rászokott a fájdalomcsillapítókra, ráadásul Brazíliába költözött, hogy az ottani gettókban tizedelje meg az alvilág sötét alakjait. Különös döntések ezek a Rockstar Gamestől, de valahol érthetőek, hiszen — ahogy ők is fogalmaztak — haladni kell a korral, és egy olyan játékot létrehozni, ami elnyeri a játékosok tetszését így 2009-ben, de ugyanakkor meg kell tartani azokat az elemeket, amik sokak kedvencévé tették a karaktert és magát a játékot. Ennek fényében pedig örömmel mondhatjuk, hogy habár kinézetre Max leginkább egy csövesre hasonlít, ugyanaz az önmarcangoló, cinikus személy maradt, aki kész mindent kockára tenni a szeretteiért. Na de továbbra sem tudjuk miért ment Sao Paulóba. Van ott valaki, akivel még le kell számolni, vagy talán az elmúlt 12 évben új ellenfeleket talált magának? Derítsük ki!

Az amerikai (rém)álom

Hogy teljesen megértsük Max történetét, vissza kell utaznunk az időben egészen 2001 júliusáig, amikor is megjelent a Remedy mai napig egyik legjobb játéka, a Max Payne, amiben egy sikeres és a körülményekhez képest kiegyensúlyozott életet élő rendőr tragédiájának voltunk tanúi, ugyanis Max családját, feleségét és pár hónapos lányát a Valkyr nevű szer által függővé vált drogosok megölték. Max természetesen bosszút akart állni, így beépült a Punchinello maffiacsaládba, amelynek tagjai komoly résztvevői a Valkyrrel való üzérkedésnek, azonban az ügy nem ment zökkenőmentesen, hiszen Maxet a rendőrség meggyanúsította Alex Balder, a kollégája meggyilkolásával, ráadásul a maffia előtt is lelepleződött, így ők is holtan akarták látni. Max persze nem adta fel a nyomózást és sikerült kiderítenie, hogy a Valkyr nem egy közönséges kábítószer, hiszen az amerikai kormány fejlesztette ki, hogy kitartóbbá és erősebbé tegye a katonáit, ám a programot leállították a rossz eredmények miatt. Sajnos nem elég korán, ugyanis Max felesége megtudta, hogy léteik ez a szer, így, hogy titokban maradjon a projekt, meg kellett halnia.

Miután Max megtudta az igazságot és leszámolt Alex Balder valódi gyilkosával, B.B. Hensleyvel, telefonhívást kap Alfred Wodentől, akitől tudomást szerez a Belső kör nevű titkos szervezetről. Woden majd megkéri őt, hogy végezzen Nicole Horne-nal, az Aesir vállat vezérigazgatójával, hiszen ők fejlesztették ki a szert, cserébe Maxet felmentik minden vád alól. Hősünk nem hezitált sokat és egy látványos jelenet során leszámol Horne-nal és akár békésen is élhetné derékba tört életét, de nem így történik, hiszen a Remedy készített egy második részt is.

Max PayneMax PayneMax Payne

A 2003-ben megjelent Max Payne 2: The Fall of Max Payne-ben két évvel az előző rész eseményei után járunk, Max pedig az egyik nyomozása során találkozik Mona Saxszal, akiről azt hittük, meghalt az előző részben. A hölgyemény azonban él és virul, sőt a rendőrség elől menekül, hiszen Gates szenátor meggyilkolásával vádolják annak ellenére, hogy Max minden erejével azt próbálja bizonyítani, hogy a nő ártatlan. Saxot kis idővel később azonban elkapják, de a takarítók megtámadják az őrsöt azzal a szándékkal, hogy végezzenek Saxszal, ám a nagy kavarodásban a bérgyilkosnő megszökik.

Miután Max lakása porig ég a takarítókkal vívott harc során, ellátogat Monához és eldöntik, hogy megkeresik a támadókat. Utuk során egy építkezés helyszínére jutnak, ahol szembe találkoznak Max kollégájával, Valerie Wintersonnal, aki fegyvert tart Mona fejéhez, de nem akarja megölni, csak letartóztatni. Max viszont nem hisz neki és lelövi, de Winterson utolsó erejével megsebesíti Maxet, aki kórházba kerül, persze hősünket nem lehet ennyivel megállítani. Rögvest ki is kerül a kórházból és megtudja, hogy Vladimir Lem, az orosz maffia feje irányítja a rejtélyes takarítókat, akiket a konkurenciájának elsöprésre használ, sőt az is kiderül, hogy a jól öltözött orosz átakarja venni a Belső kör feletti irányítást Alfred Woden meggyilkolásával. Woden azonban tud erről és felbérelte Monát, hogy végezzen Maxszel és Lemmel, a bérgyilkos viszont nem tudja megölni Maxet, mert túlságosan szereti. Lem ezután lelövi Monát majd Wodent is, és ezzel kezdetét veszi a játék utolsó jelenete, melynek során Max végez Lemmel, de már nem tudja megmenteni Monát, aki a karjaiban meghal, illetve mégsem, ugyanis ha a legnehezebben szinten visszük végig a játékot, Mona életben marad.

Max Payne 2Max Payne 2Max Payne 2

Érdekes kérdés, vajon mi lett volna, ha a fejlesztők az utóbbi befejezést választják, hiszen az megváltoztatná, hogyan alakulnak a dolgok. Monával új életet lehetett volna kezdeni, de a jelenlegi információink szerint ez nem így történet. Miután Max az előző két részben szitává lőtte New Yorkot, és mivel Woden meghalt, már senki sincs, hogy tisztára mossa a nevét, így elmenekült az országból, részben a kollégája meggyilkolása, részben a New York-i „démonai” miatt, a mai trendeknek megfelelőn pedig egy napvényes, trópusi várost választott.

Új kezdetek

Sao Paulo Brazília egyik legnépesebb városa. Ezt a „csodás” metropolist mintegy 20 millió ember lakja, akiknek egy elenyésző része csodás palotákban lakik, alig egy köpésre a gettóktól, ahol a lakosság nagy rész tengeti nyomorúságos életét. A város ezen részét a világ legveszélyesebb környékei között tartják számon. Az emberek mintegy 70 százalékánál van valamilyen lőfegyver, így mindennaposak a gyilkosságok, az emberrablások és a drogüzérkedés, sőt a korrupt rendőrök is csak a bajt keverik — és akkor a szegény negyed felett uralkodó Primeiro Comando da Capital nevű bandáról ne is beszéljünk, amely rendszeresen hajtanak végre rablásokat és szítanak börtönlázadásokat. Nos, Max erre a „csodás” helyre menekült, hogy új életet kezdjen, ám ez az élet nem valami szép, hiszen hősünk alkohol- és fájdalomcsillapító-függő lett (ez egyébként lehet, hogy szerepet játszik majd a játékban), de teljesen azért nem hagyta el magát. A kapcsolatainak köszönhetően a privát védelmi szektorban helyezkedett el és a város leggazdagabb családjait védi, ám most is bajba keveredik, olyanba, ami akár az életébe is kerülhet.

Max Payne 3Max Payne 3Max Payne 3

A fejlesztőcsapat nagyon komolyan vette a feladatot, hiszen több mint 30 háromdimenziós szkennert levittek Sao Paulóba, hogy a helyiek közül jó pár embert és helyszínt bedigitalizáljanak. A GTA IV-ben használt RAGE grafikus motornak és azt azt kisegítő Euphoria Motion Synthesis technológiának hála pedig minden gyönyörűen fest és úgy viselkedik, ahogy azt neki kell. Például ha Max fedezékbe ugrik, landolásnál használja a kezeit is, hogy így tompítsa az esését, emellett minden tárgy valósághűen törik szét és a textúrák is tűélesek. Sao Paulo színes kavalkádja tehát sosem látott szépséggel tárul elénk, ráadásul még a film noir hangulatnak sem kell búcsút intenünk. A fejlesztők ugyanis azt ígérik, hogy megmarad a sorozat megszokott stílusa, elvégre az nincs New Yorkhoz és a szaxofonzenéhez kötve. Max továbbra is úton-útfélen elmondja majd a keserű monológját a világról és hogy az mennyire romlott, de sajnos nem a megszokott hangján, ugyanis a készítők szerint James McCaffrey már nem tudná visszaadni Max megöregedett hangját, ezért valaki mást kéretek fel a szerepre, csak még azt nem mondták meg kit, az viszont biztos, hogy nem egy A-listás hollywoodi sztárt.

A fegyverek szava

Habár Payne nyomozó külsőre nem olyan, mint amilyennek először megismertük, a több évnyi szolgálat alatt szerzett tapasztalat nem tűnt el. Továbbra is jól kezeli hősünk a fegyvereket, és még mindig képes a levegőben úszva irtani az ellenfeleket, ráadásul a Rockstar szerint sikerül továbbfejleszteni a Bullet Time rendszert, úgy, hogy az friss maradjon.

A fejlesztők leírása szerint az új Environmental Bullet Time egy Quick Time Eventhez hasonló állapotot hoz létre, de nem kell semmilyen felvillanó gombokat nyomogatnunk, az irányítás teljes mértékben a kezünkben van. Lelassul körülöttünk minden, de mi ugyanolyan gyorsak maradunk, mint normál módban, így lehetséges, hogy például egy háztetőről lecsúszva mesterlövészi pontossággal leszedjünk féltucatnyi ellenfelet anélkül, hogy azoknak lenne idejük megmozdulni. De nem csak ennyit tud Max, ugyanis öregkora ellenére ügyesen használja a (rombolható) fedezékeket, amik szerencsére nem a játék központi részét képezik, csupán színesítik a játékmenetet, ahogy a multiplayer mód is, amiről ugyan még semmit sem tudunk, de várhatóan jó lesz, ahogy maga a játék is — csak jönne már egy játékmenet-videó és néhány rendes kép!