A Splash Damage legújabb játéka, a Brink nemcsak hogy szép, a sztorija pedig érdekes, de még remek mesterséges intelligenciával is meg van áldva, amely a fejlesztők ígérete szerint olyan okos, hogy a játék közben olyan érzésünk lesz, mintha valódi személyek ellen játszanánk.

„Az általunk kialakított mesterséges intelligencia szó szerint képes mindarra, amire a játékos. Az összemosódó szólista és multiplayer mód során bármelyik pillanatban előfordulhat, hogy gépi karakterek helyett valódi emberekkel játszol. Ezzel az M.I.-vel pedig az volt a célunk, hogy ne lehessen különbséget tenni gép és ember között.”

„Az ellenségek kegyetlenek és váratlan dolgokat tesznek, a csapattársaid pedig önállóak és segítőkészek. A Brinkben nem kell vigyáznod a társaidra, sőt ha rosszul játszol, ők vigyáznak rád.” -- Richard Ham, a Brink kreatív főnöke.

A kijelentés -- annak fényében, hányszor hallottunk már ehhez hasonló beváltatlan ígéreteket -- valószínűleg csak figyelemfelkeltés céljából hangozhatott el, de ha valóban igaz, amit Ham mondott, én leszek az első, aki fejet hajt a Splash Damage zsenialitása előtt.