• Felbukkant egy Call of Duty: Infinite Warfare
  • A játék Legacy Edition kiadása mellé jár a felújított Call of Duty 4
  • Megjelenés: 2016. november 4.

Felgyorsultak az események az új Call of Duty kapcsán, nemrég ugyanis azt tudtuk meg, hogy valószínűleg a távoli jövőben fog játszódni, tegnap azt, hogy Call of Duty: Infinite Warfare lesz a neve, most pedig azt, hogy a csomag része lesz a felújított Call of Duty 4 is.

call-of-duty-infinite-warfare-box-jobb.jpg

A Call of Duty: Infinite Warfare úgy látszik, november 4-én érkezik.

A fenti képen a játék állítólagos borítója (persze nem a végleges, hanem csak egy promóciós anyag) látható, pontosabban a Legacy Edition névre keresztelt kiadás, és ha valóban hiteles fotóval állunk szemben, akkor ez minden korábbi információt megerősíteni látszik, a kamera felé ballagó katona kezében ugyanis egy sisak van, mögötte pedig egy űrhajónak látszó jármű. Aztán az is lehet, hogy csak egy hightech vadászpilóta. Majd kiderül...

A borító azonban nem különösebben érdekes, sokkal inkább az hozta lázba a rajongókat, ami rá van írva, úgy tűnik ugyanis, hogy az Activision felújított változatban újra kiadja a közönségkedvenc Call of Duty: Modern Warfare-t -- persze, ez, és ahogy semmi más sem, még nincs megerősítve, de felettébb gyanús, hogy Xbox One-on mindmáig nem tették visszafele kompatibilissé a programot, holott ezt is sokan kérik.

A játék hivatalos bejelentése egyébként már nincs nagyon messze. A szokás szerint május környékén van a leleplezés, szóval nem kell sokáig pletykákkal beérnünk, meg aztán mindjárt itt az E3, ahol még több részletet kapunk majd.