Cities XL: világot teremtünkA reményt pedig úgy hívják: Cities XL. Korábban már beszámoltunk erről a címről, mely első körben Cities Unlimited kódnéven futott, de akkor még sok volt a nyitott kérdés. Nos, a lényeg most kiderült: egy offline/online mókáról van szó. A magányos városi farkasok egy normál építőjátékot kapnak, melyben a City Life ismert mechanizmusában kell létrehozni és menedzselni egy települést, a szokásos etnikumos megoldással, csak épp, ahogy a cím is sejteti, mindezt sokkal nagyobb léptékben, ugyanis 10x10 kilométeres térképek lesznek, és induláskor félezernyi épület közül válogathatunk, ráadásul, hasonlóan a SimCity 4-hez, repülőgépek és más közlekedési eszközök is rendelkezésünkre állnak. Azok viszont, akik hajlandóak pénzt áldozni rá, beállhatnak az online közösség sorába: egy szolid havidíj (Európában úgy néz ki, 5 euró) ellenében a hatalmas virtuális glóbuszon akár öt metropoliszt is felépíthet. A fejlesztők folyamatosan teszik majd elérhetővé az újabb épületeket, melyeket a Planet Offer névre keresztelt webszájton vásárolhatunk meg, előre elkészített csomagokban, egyenként, vagy általunk összeválogatott pakkokban.

Cities XL: világot teremtünkA dolog érdekessége, hogy az online világ különféle zónákra lesz felosztva, így attól függően, mely területre építkezel, fog városod különféle attribútumokhoz, jellemzőkhöz jutni: olajnagyhatalommá válhatsz, vagy épp agrártelepülést építhetsz ki. És hogy ez miért fontos? Mert lesz egy mikromenedzselős rész is: az építkezéshez nyersanyagokra és pénzre lesz szükséged, és ha mondjuk városodban az előbbi példánál maradva csak olajt vagy kukoricát termelsz, kereskedhetsz a többi játékossal, (offline módban természetesen a mesterséges intelligencia lesz partnered ebben) – az árakat persze az adott cucc elérhetősége határozza meg, a ritka dolgokért nagyobb profitot remélhetsz. Aki pedig nem termelni akar, lefoglalhat magának egy napsütéses tengerparti zónát, vagy épp egy havas hegységet, hogy turistaparadicsomot létesítve a fizetővendégek pénzéből éljen. Megcsavarja az egészet, hogy az ilyen speciális helyeket, mint a síüdülő vagy egy farm, el kell nyerni, az úgynevezett Gameplay Extension Module (GEM) képében. Amint egy ilyet lepakolsz, megváltoztathatod kinézetét, viselkedését, teljesen saját ízlésedre szabva városodat.

E mögé a Monte Cristo nemcsak egy sima webszájtot pakol: a Planet Offer egy komplett szociális hálózat; még ha nem is játszol, beszélgethetsz másokkal, vezetheted saját naplódat városaidról, és olvashatod másokét. Egymás települését is meg lehet látogatni, körülnézni, venni cuccokat. Sőt, ha úgy tetszik, be lehet állni kooperatív módban egymás mellé, így gyorsabban lehet összeszedni a GEM-eket, és felfejleszteni a metropoliszt, vagy mondjuk közös rendezvényeket (pl. koncert) rendezni. Ráadásul rendszeres versenyek, különféle események lesznek, melyeken szintén a regisztrált felhasználók vehetnek részt.

Érdekes csomagnak ígérkezik tehát a Cities XL, amelyet készítői jövő év első negyedévére ígérnek, előtte, ha minden jól megy, egy nyílt béta is várható. Meglátjuk, mi sül ki belőle...