Ilyen ember Anthony Flack, az új-zélandi születésű, ám jelenleg Tokióban élő „indie”, azaz független játéktervező. Első munkája a Platypus volt még 2002-ben – egy igazi kis gyöngyszem, melyet mégis kevesen ismernek. Ez egy hivatalos besorolással „side-scrolling shoot-'em-up”, amely stílus a 80-as, 90-es években volt nagy divat: oldalnézetű játék, melyben mész előre egy űrhajóval, szemből jönnek hullámokban, tömegével a rosszfiúk, és mindenkit le kell darálnod. Az igazi csoda azonban a megjelenése volt, ugyanis az egész játék gyurmából készült – mondom, valóságos kis gyöngyszemről van szó.

Cletus Clay: gyúrj rá!Flack új játéka, a Cletus Clay nagyban hasonlít erre a címre: a műfaj hasonló, és a kivitelezés is. A tervező öt évvel ezelőtt kezdett dolgozni rajta, PC-re letölthető, kvázi shareware játékként, ám azóta a független fejlesztőket támogató Tuna felkarolta a projektet, így emberünk teljesen átdolgozta a művet. De miről is va szó? Az alapsztori klisésen egyszerű: adott egy igazi amerikai tapló farmer – röviden: redneck –, aki békésen túrja a trágyát földjén, amikor megkezdődik bolygónk ellen az idegenek inváziója., feltételezem, Cletus egyik tehénkéjének felszippantásával. Persze a kis zöld emberkék megszívják, mert lézerfegyverek, repülő csészealjak és óriásrobotok mit sem érnek egy feldühödött parasztember vasvillája ellen...

A játék 12 pályáján tehát semmi egyéb dolgunk nem lesz, mint válogatott eszközökkel -- vasvilla, sörétes puska, dinamit, minigun, lángszóró, gránátvető és a támadóktól zsákmányolt sugárfegyver, sőt, deszkapalánk, szalmabála, ne adj isten egy jobb sorsra érdemes disznó! -- lemészároljuk az ellenséget. Az old school darálást apró minijátékok és bónuszpályák teszik változatossá: ufók levadászása az égből rögzített löveggel, egy elárasztott völgyből birkák kimenekítése, tojásgyűjtés a vad tyúkok feneke alól, rejtett kincs felkutatása a közeli barlangokban, sőt, egy elrabolt csészealjjal a Platypus felelevenítése, azaz némi parázs légi harc. És akinek még ez sem elég, annak ott lesz a kooperatív többszemélyes mód is, amelyben társunk Emmett komát, Cletus bátyját eleveníti meg, hogy még nagyobb intenzitással irthassuk a rút alieneket.

Cletus Clay: gyúrj rá!Mint említettem, a játék gyurmából készül, hasonlóan a Neverhoodhoz, vagy az újabb, az Aardman Studios által készített Wallace and Gromit játékhoz, a hagyományos „stop motion” és a modern digitális technológia ötvözésével: gyakorlatilag minden modellt elkészítenek a srácok gyurmából, majd a jeleneteket képkockánként, fázisonként rögzítik. Időt rabló meló, de látványos, a végeredmény pedig szenzációs lesz, hiszen a teljes cucc HD-ben pompázik, és a figurákon még a készítők ujjlenyomata is kivehető lesz. Azt hiszem, a mellékelt képek önmagukért beszélnek...

A Cletus Clay 2009-ben jelenik meg, Xbox LIVE Arcade rendszerre a Tuna saját, új címkéje, a TunaSnax kiadásában, míg PC-re a Pinnacle Software gondozásában. Halkan hozzáteszem: ha minden jól megy, tudósítani foglak benneteket később is a játékról, a bétatesztelés alatt...