Képzeljük bele magunkat ebbe a förtelmes valóságba - a gyengébb fantáziával rendelkezők töltsék le egyszerűen a demót, hehe -, ahol is egy rejtélyes város belsejében tevékenykedünk változatos korszakokban, hogy egy csapat vezénylete mellett kiirtsuk a pokol démonjait. A Clive Barker's Jericho egy igazi rémálmot hoz el október 26-án, mely több annál, mint egy pusztán méltó ellenfél a Doom 3-mal szemben. Kifejezetten azon játékok közé sorolhatjuk, melyekkel a legtöbben nem szívesen játszanak hajnalban, teljesen egyedül egy szobában...

Clive Barker's Jericho és a német cenzúraA borzongás még várat magára picit, sajnos a Németországban tevékenykedő USK - a játékok besorolásával foglalkozó szervezet - nem tette meg ugyanezt a lépést. Az említett társaság egyszerűen nem volt hajlandó besorolni a Codemasters által kiadásra kerülő alkotást, tehát a Clive Barker's Jerichót. Ez körülbelül azt takarja, hogy az országban nem lehet majd teljes mértékben értékesíteni a játékot. Az indok elég egyszerű: túlságosan erőszakos és véres a játék, s a németeknél ezt bizony nem tolerálják. A végeredmény tehát az, hogy a stuff Xbox 360-as és PS3-as változata (egyik konzolforgalmazó sem hajlandó kiállni a Codemasters jelen álláspontja mellett, mely szerint nem éri meg "megvágni" az alkotásukat) nem jelenhet meg Németországban, csupán a PC-s kiadás. A Codemasters tehát állja a sarat, és vállalja a következményeket - mely valószínűleg az eladási statisztikákban fog majd jelentkezni.