A 304 oldalas regény írója, Keith DeCandido nyilatkozott a történetről és munkájának hátteréről. Még a harmadik rész fejlesztésének a közepén egy teljes napot eltölthetett a dizájnerekkel és a forgatókönyvírókkal, ezalatt pedig alaposan megismerhette a Command & Conquer univerzumot. Ezután is állandó kapcsolatban maradt az EA-val és mindkét fél számára gyümölcsöző volt a kapcsolat. Elég nagy szabadságot is kapott, hogy a saját ötleteivel is kiegészíthesse a világot.

A kreatív alkotásnak sem szabtak szűk határokat, így például az emberek mindennapi életét vagy a nyelv fejlődését is nagyrészt ő maga formálhatta. Ez utóbbi azért is érdekes, mert a Vörös Zónák miatt sok nép keveredik és így a nyelvek is összeolvadnak. A káromkodások jó része is ilyen módszerrel született.

A történet nem a játékban látottakat követi pályáról-pályára, hanem azzal párhuzamosan halad, de azért néhány eseményre vannak utalások, sőt, 1-2 küldetés itt is visszaköszön, egy kicsit még jobban dramatizálva. A GDI 22-ik gyalogos hadosztályának útját követhetjük végig, egy mellékszállal együtt, mely a W3N riporteréről szól. Tehát lényegében megtudhatjuk, mi történt még a játékban bemutatott időszak alatt.

Az író kedvenc jelenete egy Sárga Zónában lévő kórházban játszódik, ahol a riporter karakter, Annabella Wu a főszereplő. A hölgy nagy átalakuláson megy át a történet végére, itt éppen egy elég kellemetlen helyzetbe kerül.

A könyvben találhatóak utalások a korábbi játékokra is, de a jövőbeni részeket is megalapozza. Keith azonnal ugrana a lehetőségre, hogy újabb regényt írjon, mert nagyon megkedvelte a Command & Conquert. Ha sikeres lesz ez a könyv, akkor valószínűleg lesz is rá alkalma. A hazai megjelenésről egyelőre nincs információnk.