A Microsoft tegnap kezdte meg Build nevű konferenciáját, az első nap pedig nem is spóroltak a bejelentésekkel, ugyanis leleplezték előttünk a Windows Phone operációs rendszer 8.1-es változatát -- persze a bemutató nem volt különösen érdekes azoknak, akik aktívan követik a céggel és annak mobil operációs rendszerével kapcsolatos híreket, a WP 8.1-ről ugyanis már a bejelentés előtt szinte minden kiszivárgott.

Tudtuk már rég, hogy több csempe kerül a képernyőre, s ezeket már egyedi háttérképpel is elláthatjuk, jön az Action Center, ami lényegében az Androidon és iOS-en látott gyorsmenü az adatkapcsolati beállítások eléréséhez és az értesítések kezelésére, lesznek új, hasznosabb lezáróképernyők, valamint az sem volt meglepetés, hogy a Microsoft is előrukkol egy saját virtuális személyi asszisztenssel. Ez utóbbi azonban mégis érdekes eset, s még játékosvonatkozása is van, ugyanis a program, mely lesi minden egyes parancsunkat, a Cortana nevet kapta, ő pedig ugyebár a Halo-sorozatból jól ismert mesterséges intelligencia. A hangja szinte magától értetődő módon Jennifer Taylor.

Ha használtál már Sirit vagy Google Now-t, akkor pontosan tudod, mi a dolgod Cortanával: szóbeli paranccsal kiadhatod neki, hogy állítsa be az ébresztőórát, hívjon fel valakit, vagy keressen rá valamire, az „MI” pedig mindezt a saját kis jegyzetfüzetében tárolja, hogy minél többet tudjon meg rólunk, hogy aztán jobban tudjon válaszolni. A noteszt természetesen mi kezelhetjük, eltávolítva belőle olyan elemeket, személyeket és kereséseket, amiket nem szeretnénk ott látni.

A frissített operációs rendszer ezen kívül átalakított naptárat és üzenetküldés során élesíthető titkosítási lehetőségeket kínál, egyszerűsítette azt, ahogyan a wifihez kapcsolódunk, valamint bemutatkozik a shape writing lehetőség, amivel anélkül gépelhetünk, hogy az ujjunkat le kellene vennünk a képernyőről.

Az Engadget információi szerint a Windows Phone 8.1-et gyárilag futtató új modellek áprilisban már megjelenhetnek (a Nokia be is mutatott három készüléket a Lumia vonalban), míg a meglévő WP8 telefonok az elkövetkezendő hónapokban frissíthetnek.