Pár héttel ezelőtt az EA-sek elráncigáltak bennünket egy budapesti panelház földszinti lakására, ahol éppen a Crysis Warhead szinkronmunkálatai zajlottak. Úgy bizony, ezúttal már magyarul fog megszólalni a játék -- kérdés, mennyire van szükség erre a feliratozás mellett. Mindenesetre elmentünk, megnéztük, és jól megörökítettük számotokra a folyamatot, melyről a videót alant tölthetitek le.

Két szinkronszínész munkáját sikerült elcsípnünk, egyikőjük Sleszták Szabolcs, aki a nanoruha hangját játszotta el, a másik hangzsonglőr pedig Ulmann Zsuzsa volt, aki Psycho összekötőjének kölcsönözte a keményebb női hangját - ő adja majd az itinereket az új főhősnek. Azért számomra kissé furcsán hatott az eredeti "Maximum Power" után Szabolcs hangján viszonthallani a dolgokat magyarul, de nyilván még kerülnek a videóban hallható nyers hangokra különböző effektek, és úgy már jobban azonosulhatunk a magyar nanoruhával is. Jó szórakozást!