A Crysisét, melyben ugye a színes, széles vásznú izomoverallba bújtatott hősünknek nullára kellett amortizálnia Észak-Korea jelentős részét, és az ott állomásozó haderőt. Nos, miután ebben sikerrel jártunk, a Yerli-tesók úgy döntöttek, megvetik lábukat a térségben, valószínűleg nem bűnbocsánatot kérve, hanem inkább a piaci lehetőségeket kiaknázva. Lényeg a lényeg: a Crytek bejelentette, hogy új leányvállalatot alapított Szöulban, Dél-Korában. A cég elsődleges feladata az lesz, hogy a gépizzasztó, de kétségkívül látványos végeredményt produkáló CryEngine aktuális verzióját minél nagyobb számban licencbe adja Ázsia-szerte.

Hozzáteszem: az időzítés zseniális, és ez jól mutatja a srácok remek üzleti érzékét. A nap másik, vonatkozó híre ugyanis az, hogy az Aion, mely ugye épp a Crytek motorját használja (bár még az első verziót), két vállra fektette az országot. Beindult ugyanis a koreai bétateszt, és a fejlesztő/kiadó NCSoft máris közzétette: óriási volt az érdeklődés és a siker. A 25 (!) hadrendbe állított szerver alig győzte a tempót, a nyitást követő második percben már 11 ezer játékos tombolt az univerzumban, egy óra múlva már 40 ezren léptek be, és a csúcsüzemben egyszerre 170 ezer (!) koreai tesztelő grindelt nagy lelkesen. A helyi internetkávézókban jelenleg ez a legnépszerűbb alkalmazás, mindenki erről beszél – így aztán Young Mok Park úrnak, a Crytek Korea igazgatójának nem lesz sok gondja a marketinggel...