• Befutottak a Cyberpunk 2077: Phantom Liberty első pontszámai
  • Szinte minden újságíró szerint kiváló DLC született
  • Amely kijavította az alapjáték hibáit
  • Rengeteg a 9 pontos értékelés

A The Witcher 3: Wild Hunthoz készült toldalékokkal már nagyszerűen bizonyította a CD Projekt RED, hogy egyáltalán nem veszi félvállról a bővítmények kérdését, hiszen a Hearts of Stone történet terén gurított nagyot, a Blood and Wine pedig teljes játékokat megszégyenítő tartalommal volt ellátva. Valami hasonlót reméltünk az időközben megváltást nyert Cyberpunk 2077 első és egyben utolsó expanziójától, a szeptember 26-án érkező Phantom Libertytől is, az optimizmus pedig nem volt hiábavaló, az embargó lejárta után élesedett tesztek pontszámai alapján ugyanis nem csupán minket ragadott magával az Idris Elbával erősítő DLC, sőt.

review.jpg

A hír írásának pillanatában úgy áll a dolog, hogy 88 pontot tudhat magáénak a PlayStation 5-ös változat (37 kritika után), valamint 89-89 ponttal büszkélkedhet az Xbox Series X-es és a PC-s verzió. Ha az arányokat nézzük, akkor akad egy-két olyan teszt, melynek írója 100%-ra értékelte az élményt (eddig a Dexerto és a God is a Geek munkatársa volt csak ilyen nagylelkű), többségében viszont 9-10 pont közötti értékelésekkel találkozhatunk a listában. Abban szinte minden szakmabeli egyetért, hogy Idris Elba nem a levegőbe beszélt, amikor a Phantom Liberty narratíváját dicsérte, a történetvezetés ugyanis kiválóra vizsgázott, a sztorihoz asszisztáló karakterekkel (és a hozzájuk köthető alakításokkal) egyetemben. Emellett a mellékküldetéseket is rengeteg dicséret éri (a lengyel csapat eddigi munkásságából kiindulva ez azért nem annyira meglepő), ahogy az új és átalakított mechanikák is remekül szuperálnak a tesztelők szerint. Akadnak ugyan olyan portálok, ahol "csak" 8-8.5 pontot kapott a kiegészítő (a cselekmény és a karakterek nagyszerűségét ezekben az esetekben is kiemelik), sőt, az Attack of the Fanboy újságírója csupán 70 ponttal illette a stúdió munkáját, ám összességében így is elmondható, hogy még mindig a CDPR a bővítmények királya. Nem mellesleg egy nem túl jól induló akció-RPG-t is sikerült a csillagok közé repítenie, ami mindenképp kalapemelést érdemel – ma pedig ugyebár élesedik a 2.0-s frissítés, így azoknak is érdemes lesz visszatérnie Night Citybe, akik még nem terveznek beruházni a DLC-re.