Tegnap befutott a Trónok harca hatodik évadának második epizódja (az előző epizód kibeszélője itt), amelyben bár nem léptek hatalmasat előre az események, azért több fordulat is bekövetkezett, megindultak a cselekményszálak, és még néhány új szereplő is beköszönt.

INNENTŐL SPOILERES AZ ÍRÁS!

Az epizód mindjárt egy régi ismerőssel kezdett. Biza, Brant nem láttuk már egy évada, amióta csatlakozott a Háromszemű Hollóhoz – akit immár Max von Sydow alakít. Brannel mindjárt a múltba tekintettük, ahol megnézhettük, milyen volt az ifjú Ned Stark, öccse, Benjen és húgúk, Lyanna. Jó ötlet volt kicsit a múltba ugrani, remélem, több ilyen is lesz. Érdekes lenne látni, hogyan zajlottak azok az események, amikről eddig csak beszéltek, és megnézni, honnét indult ez az egész trónok harca.

game-of-thrones-s06e02-home-bran-stark.png

Eztán némi csalódást éreztem, mert reméltem, hogy a Fekete Kastélyban azért nagyobb lesz az adok-kapok Jon gyilkosai és a vadak között. Pláne reméltem, hogy Wun Wun kicsit rátapos Thorne fejére, erre csak lecsukták. Meh…

Ugyanígy a Főveréb feje sem hullott még a pórba, de legyen az Cersei dolga, a nyikhaj kis király tulajdonképpen felhatalmazta, hogy cselekedjen a nevében. Ja, nem, bocs, adjon neki tanácsokat. Képzelhetjük, milyen tanácsok lesznek azok. Tywin már forog a kriptájában.

Szerencsére mindenért kárpótolt Tyrion. Először a beszólással arról, hogy ki a tökös, aztán meg azzal, hogy megmutatta: ő tényleg tökös. A kis törpe simán megszeretette magát a sárkányokkal, de hát ez nem csoda, ki ne bírna egy ilyen elbűvölő embert. Mármint a családján kívül. És vajon mit fog most csinálni Tyrion, hogy van két sárkánya? Láttuk már, mire képes futótűzzel, mire képes hadsereggel, de mire lesz képes hadsereggel és sárkányokkal?

game-of-thrones-s06e02-home-tyrion-lannister.png

Arya sokkal nem jutott előrébb, de legalább már elhiszi (vagy jól játssza?), hogy ő valóban Senki. De ez a történetszál még mindig nem igazán tud megmozgatni, nem is látom, hová vezethet. Most Arya vagy kitanulja ezt a szakmát, aztán visszamegy Westerosba megkurtítani a listáját, vagy kitanulja a szakmát, és hithű arctalanként hagyja az egészet a csudába. Egyelőre nem tudnám megmondani, melyik következik be.

És akkor jött Deres és az, amire valószínűleg mindenki számított, csak azt nem tudtuk, mikor következik be. Ramsay egy állat, ahogy apja arra rá is világított, csak azt feledte be, hogy a eszét vesztett kutya hajlamos a gazdája nyakát elrágni – ez esetben kést döfni belé. És persze Ramsay nem is hazudtolta meg magát, apja után a Bolton-családot szadista mód megritkította. Hogy én mennyire rühellem ezt a férget. Ideje lenne már kicsinálni, amire minden esély megvan, merthogy egy ilyen vad idióta kizárt, hogy Deres, pláne egész Észak élére álljon, az fix. Főleg, ha Sansa Stark rendesen összeszedi magát és visszaköveteli, ami az övé.

game-of-thrones-s06e02-home-ramsay-bolton.png

És ha már Sansa és Theon Greyjoy, kanyarodjunk is rá a Vas-szigetekre, amit szintén feltűnően hanyagoltak a készítők egy ideje. Most úgy tűnik, megpróbálják behozni a lemaradásukat, csak talán kicsit kapkodósan. Hirtelen Balon két testvére is feltűnt, Euron és Aeron, előbbi ki is nyírta a nem túl szimpatikus királyt – ironikus módon, hiszen Balon pont azelőtt hencegett azzal, hogy ő az utolsó életben lévő az öt király közül. És még Theon is elindult haza. Hogy jó ötlet-e ennyi kihagyott idő után Vas-szigeteken is ármányokkal és árulásokkal teli sztorit szőni, az egyelőre kérdéses. Remélhetőleg valami izgisebb kerekedik ebből, mint tavaly a dorne-i szálból.

És eljött az epizód vége, ahol mit ad isten, megtörtént az, ami érzésem szerint senkit sem lepett meg. Nem csak azért, mert Kit Harington folyton ott lébecolt a forgatáson. És nem is csak azért, mert a rajongók a szünetben Jon Snow halálát oda-vissza kitárgyalták. Hanem azért is, mert ez volt az egyetlen logikus lépés, ez adta magát. Melisandre, a feltámasztásban jártas Fény Ura hódolóinak papnője pont Jon halála előtt érkezett meg a Fekete Kastélyba, és jéééé: feltámasztotta Jon Snow-t.

game-of-thrones-s06e02-home-jon-snow.png

Ez szerintem tehát nem volt kérdés, még csak izgalmas sem. De innentől jön az izgalmas rész: hogyan tovább? Mit fog ehhez Thorne és a kissrác szólni? Hát a többi Varjú? A vadak? A válaszokra várni kell jövő hétig.

Addig is, itt az alkalom, hogy kibeszéljük ezt a részt. Nektek mi tetszett benne, mi nem tetszett benne? Mi volt a legjobb pillanat, mi volt a mélypont? Mit vártok a következő epizódtól, mire számítotok az évadtól?