Az aukció második körében egyáltalán nem volt akkora kapkodás, mint pár hónappal korábban, mikor a halott kiadó legnagyobb és legértékesebb portékái keltek el -- a több napig tartó folyamat során ezúttal csak három kérő akadt, akik összesen hétmillió dollárt költöttek.

A legnagyobb vásárló a skandináv kiadó, a Nordic Games volt, amely nem kevesebb mint 4,9 millió dollár fejében megszerezte a Darksiders-, a Red Faction- és az MX vs ATV-sorozatokat. Ezen felül rátette a kezét még egyéb, THQ által birtokolt szellemi tulajdonokra, úgymint a Destroy all Humans!-re, a Summonedre és társaira, valamint megszereztek pár, kizárólag licencelt címet is, többek között a Marvel Super Hero Squadot és a Supreme Commandert. Ezen pakkokról részletes lista itt olvasható.

Az aukció másik nagy szereplője a Gearbox Software volt, amely 1,35 millió dollárt fizetett a Homeworld licencért. A cég már nyilvánosságra is hozta ezzel kapcsolatos céljait: újra meg fog jelenni a Homeworld első és második része letölthető formában, méghozzá úgy, hogy „hozzáférhető legyen napjaink vezető digitális platformjain”. Egyszóval mobiltelefonokra és táblagépekre is megjelenhetnek eme klasszikusok.

Végezetül pedig az olasz 505 Games is bevásárolt. Ők 300 ezer dollárt költöttek a Drawn to Life és a Drawn to Life: The Next Chapter játékokra.

Az aukciót várhatóan május 12-én fogja hitelesíteni a bíróság, ami után megkezdődhet az összegek átutalása, ezzel végérvényesen lezárva a THQ pályafutását. Minden elkelt, semmi sem maradt.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!