A THQ a napokban jelentette be, hogy az idei év elejének egyik kellemes csalódása, a csak konzolon (Xbox360-on és PS3-on) debütált Darksiders hamarosan megérkezik PC-re is. Ugyan hivatalos dátum még nincsen, a cég vezetői meglebegtették, hogy valamikor a nyár folyamán számíthatunk a PC-s portra. A játék személyi számítógépesítése már javában folyik, tuningolják a grafikát, és alakul az irányítás is -- bízunk benne, hogy nem egy összecsapott portolást kapunk, hiszen egy igen szórakoztató programról beszélünk, melynek a konzolos verziója a 2010/03-as számunkban 84%-ot kapott.

Ha esetleg nem lennétek képben a játékot illetően, akkor egy a Dante's Inferno és a God of War vonalán haladó hack 'n' slashről van szó, amelyben az Apokalipszis egyik lovasát, Háborút irányíthatjuk, akit alaposan átvernek a játék elején, ő pedig ezen felszívja magát és szépen bosszút áll mindenkin. Annak ellenére, hogy a játéknak igen komoly vetélytársakkal kellett megküzdenie (Dante's Inferno, Bayonetta), igen jó értékeléseket kapott a szaksajtóban, BadSector kollégánk röviden így emlékezett meg róla: "A pörgős, véres, de mégis jól kidolgozott hack 'n' slash játékmenet, illetve az érdekes sztori és a karakterek a játék erősségei."