Nagyon szépen halad a Dreamfall Chapters: The Longest Journey gyűjtése: a Red Thread Games csupán 800 ezer dollárt szeretett volna összeszedni, mára azonban már az 1,2 millió dollárt súrolják. Ez természetesen azt jelenti, hogy gond nélkül elkészülhet a játék, a többletpénzt pedig a játék szépítésére és bővítésére tudják felhasználni. Egyrészt lesz Macintosh- és Linux verzió, egy játékon belüli könyvtárat tömhetünk meg a világban elszórt könyvekkel, a tervezettnél több helyszínt, karaktert és történetet ismerhetünk meg, illetve egy interaktív grafikus regény keretében megtudhatjuk, mi történt eddig, amire szükség is lesz, hiszen a legutóbbi rész 2006-ban jelent meg.

A gyűjtésből még hátravan hat nap, s noha ennyi idő alatt a végcélnak tekinthető kétmillió dollár valószínűleg már nem lesz meg, az 1,25 millió és azzal együtt a német és a francia nyelv támogatása már sokkal reálisabb, s ki tudja, talán még a 1,5 millió is meglesz – bár még nem tudjuk, hogy ez milyen pluszt hoz.

A csapat egyébként ma egy új videót adott ki, amiből kiderült, hogy a Dreamfall Chapters: The Longest Journey a jelenlegi tervek szerint 2014 novemberében fog megjelenni, nem mellesleg pedig egy kis ízelítőt kapunk a játék mesés hangulatából.