Jövő hét kedden fog megjelenni a DC Universe Online hatodik kiegészítője, melyben a játékosok bázisokat kapnak. Akik ingyenesen szórakoznak, azok csak rejtekhelyeket építhetnek, amiket az ízlésüknek megfelelő dekorációkkal látnak el, a fizető játékosok viszont egy egészen komoly bázist vehetnek birtokba, amit nem csak csicsás elemekkel tölthetnek fel, hanem sok hasznos tárggyal. A központi számítógépen keresztül például csatlósokat/segédeket fogadhatunk fel, erősebb fegyvereket készíthetünk és légi támadást hívhatunk, az edzőteremben a mozdulatainkat gyakorolhatjuk, s nem kell messzire mennünk akkor sem, ha a bankfiókunkhoz akarunk hozzáférni.

Egy-egy játékos egyszerre több bázist is fenntarthat, amelynek funkcióit természetesen lehetőség lesz fejleszteni, mégpedig úgy, hogy mindegyik épületre kiterjednek a módosítások. Ezt megtehetjük úgy, hogy a fejlesztések végig velünk maradjanak, ám ha nincs elég pénzünk, választhatjuk azt is, hogy csak ideiglenesen turbózzuk fel lakásunkat. Ezen felül beállíthatjuk, hogy kik léphetnek be a bázisba (mindenki vagy csak a barátok), illetve PvP csatákat is vívhatunk itt az általunk meghatározott paraméterek szerint.