Dead Island - füstjelek a szigetrőlMég augusztusban BreakDown kolléga beszámolt a játék történetéről, mely szerint az eltűnt feleségünk után eredünk, hogy egy trópusi szigeten kössünk ki, amin hemzsegnek a zombik, mi pedig szépen ritkítjuk soraikat, miközben folytatjuk a kutatást. Eddig ennyit tudtunk, de a héten egy külföldi lap elbeszélgetett Adrian Ciszewskivel, aki a játék producere, hogy kipuhatolják a részleteket. Íme a lényeg.

A projektet már a Chrome befejezése óta tervezték, mivel nagy rajongói a zombiknak, de csak most érkezett el az ideje, hogy bele is fogjanak a fejlesztésbe. Szerintük nem csak a temérdek belsőségről és a néhány száz hektoliter vérről szól a műfaj, hanem az emberi viselkedésről is, pontosabban az emberek reakciójáról egy olyan szituációban, ahol a túlélés a cél, mindenáron. A játékmenet fókusza főleg a kézifegyverekkel történő harcon lesz, lőfegyvert ritkán fogunk használni, egyrészt mert a lőszer is nagyon ritka, illetve csak kevesen férhetnek hozzá a puskákhoz. A szemtől-szembe közelharcot viszont nagyon realisztikusnak ígérik, amihez bármit lehet fegyverként használni, amit felveszünk. Ha fáról van szó, akkor az el is törhet, a fém pedig egy idő után meghajlik, így veszít hatékonyságából, de azt is meg kell említsem, hogy lesznek tárgyak, melyeket püfölés helyett dobálásra használhatunk.

Dead Island - füstjelek a szigetrőlDe nem pusztán a zombik agyonveréséről szól majd a játék, hiszen lesznek NPC-k is, akiknek segíthetünk, küldetéseket vehetünk fel tőlük és az egymással szembenálló csoportokat összeugraszthatjuk. Ráadásul minden tettünk hatással lesz a történetre és a környezetre is, amit szabadon bejárhatunk majd, járművekkel is, bármikor visszatérhetünk egy korábban meglátogatott helyszínre, hogy egy esetlegesen kihagyott küldetést teljesítsünk. A napszak és az időjárás is változni fog, ezek pedig a játékmenetet is befolyásolják. Az élőhalottak viselkedéséről konkrétan csak keveset tudni, de mivel elemi ösztöneik vezérlik őket, akár el is lehet csalogatni egy csoportot oda, ahol mondjuk egy velünk nem éppen baráti viszonyban lévő banda vert tanyát, hogy ott egymásnak essenek, mi pedig páholyból nézzük az egészet és röhögjünk a markunkba. Igaz, egy hátulütője van a tervnek: mi leszünk a csali.

Dead Island - füstjelek a szigetrőlA grafikát a Chrome motor alaposan továbbfejlesztett változata hajtja, ami a képek, videók (ne felejtsétek el megnézni az újat!) alapján nagyon szép, a kérdés majd a gépigény lesz. A fizika is remélhetőleg megüti majd a mércét, a többjátékos módról viszont egyelőre csak hallgatnak, mert még nem tudják a fejlesztők sem pontosan, milyen is lesz. Egy szimpla öldöklést tartalmazó megoldást ugyanis nem akarnak odalökni, valami egyedit szeretnének nyújtani. PC-re és Xbox360-ra biztosan elkészül a Dead Island, a PS3 verzió viszont csak a kiadón fog múlni.

Még sok dolog nem tiszta, így az interakció a sziget többi normál emberével sem ismert, ahogy például a küldetésekről szóló információk, a térképek tárolása sem, de egy esetleges hátizsákról sem tudunk semmit, amiben pakolgathatnánk. Persze, ami késik, nem múlik, előbb-utóbb minden kiderül majd - ahogy a megjelenési dátum vagy legalább egy negyedév megnevezése is, mert jelen állás szerint nem köti a lengyeleket határidő, nyugodtan dolgozhatnak, csak annyi tűnik biztosnak, hogy valamikor jövőre érkezik a játék, de manapság erre nem vennék mérget.