Az alig felöltözött lánykák következő évben visszatérnek egy újabb Dead or Alive részben, hogy megküzdjenek egymással és ellenfeleikkel. A Dead or Alive 5: Last Round ugyanis 2015. február 20-án megjelenik Európában, 40  (PS4/Xbox One), illetve 30 euróért (PS3/Xbox 360), hogy mindazoknak örömet szerezzen, akik kedvelik a verekedős játékokat.

Hogy mit kínál a Last Round? Két teljesen új karaktert, akikről a fejlesztő Team Ninja a következő hónapokban rántja le a leplet, új szinteket, új ruhákat, testreszabási lehetőségeket, a jól megszokott, de egyben új szintre emelt játékmenetet. A játék elkészül előző és új generációs konzolokra is, PS4-en és Xbox One-on eddig soha nem látott részletességgel fognak megjelenni az olyan karakterek, mint Ayane, Hayate, és Kasumi. A dinamikus küzdőterek is megmaradnak, sőt egy helyszín a Dead or Alive 2-ből is visszaköszön, ezúttal teljes szépségében.

Azok, akik a megjelenés előtt ki akarják próbálni a programot, megkapják a lehetőséget, ugyanis a Dead or Alive 5: Last Round – Core Fighters ingyenesen letölthető lesz a Playstation Networkön keresztül. Igaz, ebben csak négy karakter kapott helyett, de a játékmódok nagy részét el lehet majd érni, persze ezek is korlátozva lesznek, hogy legyen felfedezni való a teljes programban. Ez az ingyenes kipróbálási lehetőség az Xbox One tulajok számára is elérhető lesz, de további öt dollárért vásárolhatnak maguknak plusz karaktereket.

Azok, akik rendelkeznek a Dead or Alive 5: Ultimate bármely verziójával, onnan átvihetik az elért tartalmakat az új játékba, ahogy a megvásárolt DLC-ket is. Egyelőre ennyi információ áll rendelkezésre, a Team Ninja a következő hónapokban pedig újabb és újabb részleteket fog közölni a játékáról.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!