Főhősünk az első rész fotográfusa után ezúttal Chuck, aki a zombivilág beköszönte előtt híres motoros volt, ám a játék idején a Terror is Reality című brutális műsor résztvevője, ahol motorral kell irtani a "szerencsétlen" élőhalottakat. Főszereplőnk nem élvezetből vesz részt a vértől fröcsögő vetélkedőben: ez az egyetlen lehetősége, hogy pénzt szerezzen, amire nagy szüksége van, mióta a kislánya, Katey zombiharapás áldozata lett. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy kis zombit dédelgetünk a keblünkön, Katey jól van, csak minden 24 órában szüksége van egy adag Zombrex nevű gyógyszerre, hogy ne alakuljon át nyáladzó, emberhúsra éhes élőhalottá.

Dead Rising 2Dead Rising 2Dead Rising 2

Minden a régiben

A játék elején tehát részt veszünk egy TIR-mérkőzésen, ahol bezsebelünk némi lóvét, aztán "zavar támad az erőben", és az eseményeknek helyet adó Fortune Cityt ellepik a zombik. Nekünk még épp időben sikerül bejutnunk egy védett helyre, azonban a katonaság csak három nap múlva érkezik a megmentésünkre, ami azért rossz hír, mert Chuck épp nincs birtokában egyetlen adag Zombrexnek sem, és Katey sorsa anélkül meg van pecsételve -- így hát ismét be kell vetnünk magunkat a zombiktól hemzsegő plázarengetegbe, hogy gyógyszert találjunk a gyermekünknek. Odakinn több ezer kiéhezett élőhalott lófrál, életben maradt civilek várják, hogy megmentsük őket, megkattant szerencsétlenek bujkálnak az eldugott sarkokban, nem mellesleg beindul egy szövevényes történet is, amelynek keretében tisztára kell mosnunk hősünk beszennyezett "hírnevét" is.

Zombiapokalipszis a négyzeten

A Dead Rising 2 nem nagyon akar több lenni az elődjénél, talán nem is nagyon lehetne, hiszen egy olyan sandbox játékról beszélünk, ahol csak rajtunk áll, hogy mit teszünk abban a 72 órában (természetesen nem valós idő...), amíg megérkezik a felmentősereg. Koncentrálhatunk a kislányunk életben tartására és a zombiirtásra, törekedhetünk a túlélők megmentésére, vadászhatunk a pszichopatákra, vagy felgöngyölíthetjük a háttérben húzódó csavaros történetet -- vagy megpróbálkozhatunk az egésszel egyszerre, ez jelenti ugyanis a legnagyobb kihívást a játékban. Gyakorlatilag nincs megkötve a kezünk, ha nem érdekelnek a túlélők, akkor hagyhatjuk őket sorsukra, ha nem érdekel a sztori, akkor azzal sem kell foglalkozni, nem kapunk "Game Over" feliratot, hogyha nem érünk oda időben valamelyik helyszínre -- mert bizony a Dead Rising 2-ben (is) minden küldetés időre megy, így nagyon oda kell figyelnünk, hogyha az a célunk, hogy felfedjük az igazságot és megmentsük az embereket.

Ha viszont csak gyilkolni akarunk, akkor is tökéletes kikapcsolódás a Dead Rising 2, hiszen ezúttal már nem csak több száz tárgy áll a rendelkezésünkre a zúzáshoz, de kombinálhatjuk is ezeket az eszközöket, egészen elképesztő gyilkolószerszámokat hozva létre, a teljesen értelmetlentől egészen a végtelenül brutálisig. A szöges baseballütő tényleg csak a kezdet, a gépágyúval felszerelt plüssmedvét pedig elsőre még elképzelni sem lehet. A lehetőségek ugyan nem végtelenek, és nem is kombinálhatunk akármit kedvünkre (kombókártyákra lesz szükségünk, amiket szintlépéskor kapunk, illetve az ellenfelektől szerezhetünk...), azért ez a megoldás olyan pluszt ad, ami abszolút különlegessé teszi ezt a programot a túlélős akciójátékok mezőnyében.

Dead Rising 2Dead Rising 2Dead Rising 2

Ha vérre szomjazol...

A Dead Rising 2 olyan játék, amilyennek szeretnéd, hogy legyen. Ugyan nem sok minden változott az első részhez képest, de a lehetőségek még így is olyan szélesek, mint három másik programban. Ha akarod, csak eszetlen mészárlás, ha akarod, akkor kihívásokkal teli akciójáték, ha akarod, akkor egy szövevényes sztori felgöngyölítése, és ha akarod, akkor mindez egyszerre. Az 50 elérhető szint, a számos ellenfél, a sok kombó és az első végigjátszást követő lehetőségek garantálják a hosszú élettartamot; ha mindent szeretnél látni, akkor legalább kétszer-háromszor végig kell játszanod a programot, így a több tucat, élvezetes játékóra garantált mindenkinek, aki fogékony a zombikkal spékelt akcióra.