A recept

Demigod előzetesChris Taylor első igazán ismert játéka a ’97 végén megjelent Total Annihilation volt, egy technikailag messze a konkurencia fölé növő, forradalmian új megoldásokkal operáló RTS. Ezt követte a Dungeon Siege-széria, amely talán az egyetlen volt a Diablo-stílust követő programok közül, mely elég jól sikerült ahhoz, hogy saját rajongótábort alakítson ki maga köré. Tavaly év végén készült el a Chris által alapított Gas Powered Games fejlesztőstúdió új stratégiai játéka, a Supreme Commander, azóta pedig már egy kiegészítőt is összedobtak ehhez, sőt, egy új, sci-fi környezetű Siege-játékot is bemutattak a nagyközönségnek.

Azt azonban nem tudtuk, hogy Chris e két utóbbi projektben egyáltalán nem vett/vesz részt, sőt, a Supreme Commander végső munkálataiból is kivonta magát. Új ötlete támadt, melyben két kedvenc játékmenetbeli húzását, a taktikázást és a tápolást kívánja egyesíteni. Ez pedig a jól hangzó Demigod címet kapta a keresztségben...

A múzsa neve: DotA

Igaz, az ötlet nem teljesen saját, de Chris Taylor az első, aki ezt bevallja. Bár ma már sok stratégiai játékban megjelentek szerepjáték-elemek, ha másként nem, hát szintet lépő hősök vagy fejlődő egységek képében, de a konkrét ihletadó egy mod volt, méghozzá a Warcraft 3-hoz elkészült Defense of the Ancients. Ebben a modifikációban minden játékos egyetlen hőst alakít, és nem kell foglalkozni a bázisépítéssel, nyersanyagok gyűjtésével – csak az számít, hogy ellenfelünk bázisát leromboljuk. A jelenleg aktuális verzióban 98 különféle képességű, felszereltségű hős közül válogathatunk, némelyek egyszerű ütőgépek, mások trükkös varázslók, és van, aki egységek idézésével hoz új színt a játékba.

Nos, ez a Demigod alapja is: két csapat, teljesen eltérő tulajdonságú hősök, fejlődés és véres küzdelem. Ami különbözik, az a látványvilág (nem a konkrét grafika, hanem a kameranézet), az irányítás (merthogy ez akciójáték lesz, közvetlenül irányítható karakterrel) és persze a környezet.

Demigod előzetesDemigod előzetesDemigod előzetes

Saját kútfőből

A játéknak otthont adó világ saját találmány, és inkább a „belerakunk minden király dolgot” módszerrel, és nem pedig a „logikus világot készítünk” metódus alapján készült el. Túlzott háttérsztorija tulajdonképpen nincs is – amit itt meg lehet említeni, az a főszereplő félistenek története, mely igen nagy változatosságot jelent. Látszik, hogy a teljes fejlesztőcsapat előtt nyitva állt a lehetőség, hogy ötleteiket bedobják a közösbe, annyi különös figura lesz elérhető a Demigodban.

A teljesség igénye nélkül (mivel a megjelenés távoli, várhatóan a végleges verzióban legalább negyven félisten lesz; jelenleg alig tíz van félig-meddig készen, kidolgozva) következzen néhány versenyző. Van tűzelementál és újjáélesztett generális, farkasember és fényes páncélú lovag, egy semmiből védelmi épületeket teremtő mérnök és egy két lábon járkáló kastély, egy kétfejű gólem, és persze egy bögyös maca is (róla ezen kívül nem sokat tudni).

A játék során akár ellenséget ölünk, akár a semleges lényeket mészároljuk halomba, akár elfoglalunk vagy megsemmisítünk egy célpontot, tapasztalati pont a jutalom, az meg szintlépéshez vezet. Ilyenkor persze nőnek tulajdonságaink, és ilyenkor osztogathatunk szét pontokat képességeink között. Minden karakter más és más varázslatokat és speciális támadásokat vehet – ki tűzgolyót, ki csatabárdos pörgést, ki még erősebb idézhető zombit. Nyilvánvaló Diablo-lopás, és nyilvánvalóan remekül fogunk szórakozni vele – elvégre ki ne szeretne tápolgatni?

A fejlődés másik elemét a tárgyak jelentik, és itt is meglehetősen személyre szabott a kínálat. Bár egyelőre még nem tiszta, hogy itt is csak a gyakásért jár pénz, mint a DotA-ban, avagy lesznek összetettebb, bázisépítős-foglalós pályák is, az mindenesetre tuti, hogy csapatunk központjában lehet majd elkölteni az aranyat. Nyilván teljesen más cuccai lesznek egy lovagnak, egy boszorkánymesternek, vagy éppen egy járkáló várnak, de a lényeg ugyanaz: nagyobb sebzés, több életerő, vagy valami más hasonló bónusz.

Demigod előzetesDemigod előzetesDemigod előzetes

Szép, új világ

Abból, hogy sztori nem nagyon van, nyilván az is következik, hogy a Demigod főként a többszemélyes hentelésre épül. Lesz persze szólómód, de ez bevallottan csak az elnyújtott oktatás szerepét fogja betölteni – kidolgozottságban valahol a Battlefieldek és az Unreal Tournament 3 megoldásai közé várjuk. Arra mindenesetre jó lesz, hogy kitanuljuk a pályákat, mert a képektől eltérően ezekből sok különféle lesz.

A cikk illusztrációjaként szolgáló képek mind az eddig egyedüliként elkészült tesztpályán készültek, így rengeteg dolgot nem mutatnak meg. Bár a szimmetrikus arénák jellemzőek lesznek a Demigodra, a legtöbb helyszín sokkal nagyobb lesz, mint az itt bemutatott, legfeljebb a 2 vs 2  játékra alkalmas minipálya.

A legtöbb helyszínen lesznek független falvak – vagy barátságosak (itt megjelenik a kereskedelem lehetősége is), vagy mindenkivel szemben agresszívak –, különféle bónuszokat adó helyek (például pénzt termelő bányák, manát regeneráló szentélyek és hasonlók), és persze mindenféle kóborló szörnyeteg, akik csak arra várnak, hogy egy arra járó hős leverje őket, és így halmozza a tapasztalati pontokat. Esetleg arra, hogy valaki egy varázslattal elbájolja, vagy éppen valaki másra uszítsa őket. De zombi-alapanyagnak is kiválóan alkalmasak – szóval az biztos, hogy millió lehetőségünk lesz kihasználni a pályák adottságait, és milliószor millió lehetőségünk lesz az ellenfeleink kivégzésére.

Demigod előzetesDemigod előzetesDemigod előzetes

Egymás ellen

Mivel a DotA manapság sok helyen a LAN-partik állandó sztárja, nem is kétséges, hogy a Demigod esetében is a multi van a fejlesztés fókuszában. Két fős küzdelmektől kezdve egészen a 16 fős ütközetekig minden lesz (elméletileg a nagyobb létszámnak sincs akadálya, de ott már elég nehéz a csapatmunkát tényleg működésre bírni), és ami a legjobb, lehet majd kooperatív módban döngölni a gépet is.

A multiplayer itt tényleg a csapatmunkára épül, még inkább, mint más kompetitív műfajokban, hiszen itt egy erős félistent is könnyedén két vállra fektet két, akár sokkal gyengébb fickó (mondjuk negyedisten) is. Hiába vágja le a tápos fickó könnyedén a rá küldött hüllőket, ha közben valaki egyszerre mérgezi és lövi tűzgolyóval. Természetesen épp ezért a játék már beépített klánrendszerrel és hangkommunikációval fog megjelenni, no meg pálya- és modszerkesztővel – hátha valami ide készült mod fog valakit egy újabb szuperjáték elkészültére sarkallni.

A megjelenés odébb van, csak 2009-ben várható a Demigod – ezért tudnak csak egy pályát és két hőst bemutatni a fejlesztők, és ezért nem ismert még sok részlet a játékkal kapcsolatban. A mi várakozási listánkra azonban így is felkerült, köszönhetően a remeknek ígérkező játékmenetnek, és a grafikus- és fizikuskártyákat porba döngölő látványvilágnak.