Troedsson elmondása szerint a DICE a fejlesztés során három alapelvet tart szem előtt. Ez a minőség, az innováció és a szórakoztatóság, s ameddig ezek nincsenek meg, nem is nevezhető késznek egy játékuk sem, így a nagyobb Battlefield-epizódok elkészítéséhez legalább két évre van szüksége a stúdiónak.

„A másik nagyon fontos dolog számunkra, hogy a Battlefield-játékok, legalábbis a nagyobb lélegzetű darabok, két évig készüljenek, hogy megfeleljenek az alapelveinknek. Ez azt jelenti tehát, hogy megpróbálunk kétévente egy új Battlefielddel előállni, már ha belefér az ütemtervünkbe. Ahhoz, hogy egy ilyen nagy játékot az elvárásainknak megfelelő minőségűre tudjuk elkészíteni, egy igazi, hagyományos fejlesztési ciklus kell.”


Battlefield 3 JátékképekBattlefield 3 JátékképekBattlefield 3 Játékképek

A tempót persze fel lehetne pörgetni egy másik, tehetséges fejlesztőcsapat bevonásával, valahogy úgy, mint azt az Activision tette a Call of Duty-szériával. A DICE azonban nem hisz a fejlesztés megosztásának módszerében. Szerintük akkor tud igazán jól dolgozni egy csapat, ha együtt vannak, de persze ez nem jelenti azt, hogy nem látják szívesen a segítő kezeket, s ugyanígy ők is szívesen asszisztálnak egy másik csapat programjához.

„Az EA-család része vagyunk, és annyit szeretnénk segíteni, amennyit csak tudunk, de személy szerint nem vagyok nagy támogatója a fejlesztés szétosztásának. Úgy gondolom, hogy a jó csapatok együtt, egy helyen tudják a legjobb programokat elkészíteni. Ezt szeretném a jövőben többet látni: az EA különböző stúdiói a maguk játékaira koncentrálnak.

Természetesen szeretnénk segíteni, a Frostbite 2 megalkotásával -- amit más csapatok is használnak – pedig ösztönössé vált, hogy segítünk, például az NFS-brigádnak. Nem közvetlenül, hanem közvetetten, a csapatok együttműködve oldják meg a problémákat. A fő csapatot illetően viszont jobbnak látom, ha együtt maradnak, és egy helyen dolgoznak.”

A DICE munkamódszerével nem csak a nagy címeknek van létjogosultsága, hiszen ameddig a fő csapat a legújabb Battlefieldet kalapálja, addig a stúdió többi tagja más projekteken dolgozhat. Troedsson szerint a Battlefield egyre nagyobb sikere nem hogy hátráltatja a kisebb terveiket, hanem éppen ellenkezőleg, hátszelet biztosít ezeknek, ráadásul a fent említett alapelvek miatt a DICE szereti folyamatosan új kihívások elé állítani magát, miközben újítani próbálnak. Mindez tehát azt jelenti, hogy a régóta várt Mirror's Edge 2-t még nem szabad temetni, hiszen könnyen előfordulhat, hogy két Battlefield közötti kísérletezgetés eredményeképp visszatér Faith, bár hivatalos megerősítést erről még nem kaptunk.