A történet és a világ teljes megismerése mellett azért is jó lesz legalább kétszer végigjátszani a Dishonored 2-t, mert két egymástól homlokegyenest eltérő, játszható karakterrel bír, akiket most mozgásban is megcsodálhatunk. A különbségek már az 5. perc után megmutatkoznak, amikor a karakterek ugyanabban az épületben más-más irányba indulnak el, ezzel más-más ellenfelekbe futva, akik ellen más-más taktikát vetnek be.

Az is remekül kiviláglik a videóból, amire már korábban a fejlesztők is céloztak: egyetlen végigjátszással aligha lelhetjük meg a történet minden darabkáját. Már ebben a két, összesen közel ötven percet felölelő anyagban is jól látható, hogy a folyton változó ház minden részletét csak különböző útvonalakkal fedezhetjük fel.