Ha egyike vagy azon játékosok népes táborának, akik a Beyond Good & Evil első megjelenésekor nem vették meg a programot, majd digitálisan sem pótolták a hibájukat, illetve a felújított kiadást szem szerezték be, most kapsz még egy lehetőséget arra, hogy elmerülj Michel Ancel csodás világában.

A Ubisoft ma bejelentette, hogy a korábban csak digitális formában megjelent Beyond Good & Evil HD a From Dust és az Outland társaságában dobozos verzióban is meg fog jelenni. A csomagnak eredetileg márciusban kellett volna megérkeznie, ám végül csak szeptemberben tehetjük rá a kezünket -- legalábbis az Xbox 360-as verzióra.

A kiadó közlése szerint a Microsoft konzoljára a pakk szeptember 21-én fog megjelenni, ám a PlayStation 3-as és PC-s kiadásról nem tettek említést, pedig ezeken a platformokon is akadna elég vásárló.