A bejelentést az id software vezérigazgatója Todd Hollenshead tette meg. Mivel még a fejlesztés nagyon korai szakaszában vannak ezért sem képet, sem videót, sem egy koncepciórajzot nem mutattak, de azért gyorsan átvette Hollenshead mi várható a játékban: fegyverek, vér, és démonok plusz egy kőkemény űrkatona.

A játékot a készülő Rage esetében is használt id Tech 5 motort fogja hajtani. John Carmack szerint úgy fog tűnni, mint ha nem is azzal a motorral készítették volna, és hogy háromszor olyan jó lesz, mint a Rage esetében. A fejlesztőzseni azt ígéri, hogy stabilan 30 FPS-sel fog szaladgálni a játéka.

A konzolosoknak pedig jó hír, hogy a Doom 4 multiplatform játék lesz. A PC-s verzió viszont valószínűleg sokkal szebb lesz, mint a konzolos változatok.

„Más szavakkal az új Doom PC-n jelentősen szebb lesz, mint Xbox360-on, vagy PS3-on, viszont a Rage portjai hasonlóak lesznek grafika terén.”

Aki szeret Steamen, vagy más online áruházon keresztül játékot vásárolni, annak nem lesz szerencséje az új Doommal, mert ilyen módon nem lesz elérhető. Arra pedig, hogy mikortól nem vehetjük meg a játékot online, vagyis mikor kerül boltokba a folytatás, csak a szokásos választ kaptunk: „Majd ha kész.”