Bár az eddigiek alapján azért sejteni lehetett, az “újragondolt” 2016-os Doom nem valószínű, hogy a közeljövben kap majd egyjátékos kiegészítőt. Egyrészt az eddig megjelent többjátékos tartalmak egész sora is ezt sejtette, de most már hivatalos forrásból sem kecsegtetnek semmi jóval. Marty Stratton, a QuakeCon során nyilvánvalóvá tette, hogy nem tervezik a játék kampányának kiegészítését. Úgyhogy nagyon úgy néz ki, meg kell elégedjünk a nemrég megjelent 6.66-os verzióval ingyenessé vált többjátékos DLC-kkel.

“Nem igazán mondhatok túl sokat, de egy Doom kampány DLC jelenleg nincs tervbe véve. Sokan közülünk is szívesen látnának egyet, tudjuk milyen fontos ez, és a rajongóknak is kedveni szeretnénk. Ha egyszer eljutunk oda, hogy legyen miről beszélni, akkor megtesszük” - nyilatkozta Stratton.

Bár a lehetőséget nem zárta ki, de a tény, hogy egy évvel a játék megjelenése után még csak tervbe sincs véve a kampány kiegészítése, nem kecsegtet túl sok jóval. Addig is vagy a már említett multiplayerre fanyalodunk, vagy a SnapMap segítségével toljuk ki a játék élettartamát, vagy spórolunk VR-felszerelésre és kivárjuk a Doom VFR-t.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!