A Crysis 3 bejelentése óta kíváncsi a PC-s játékosréteg, hogy vajon lesz-e a programban DX11-es támogatás, vagy csak később kapjuk meg, mint a második rész esetében. Nos, a Crytek kreatív igazgatója, Rasmus Hojengaard azt nyilatkozta, hogy bár még nem tartanak ott, mindent megtesznek az ügy érdekében, így igencsak valószínű, hogy a játék bolti változata támogatja majd a DX11-et. San Franciscóban egyébként egy kevés szerencsés megnézhette a Crysis 3-at élőben, és az ott prezentált változat PC-n futott. Ez jó jel, utalhat rá, hogy már nem a konzolok az elsődleges platformok.

További érdekesség, hogy bár Rasmus szerint a Crytek nem gondolkodik Wii-U-s portban, a fejlesztők a Destructoid újságírójának azt felelték, hogy elég esélyes egy konverzió. Nem lenne semmi Nintendo gépen Crysisozni, pár éve ezt még elképzelni sem mertük, nem hogy feltételezni. A hivatalos platformlista egyelőre PC, Xbox 360 és PS3.