Essünk túl tehát a feketelevesen: a kiadó most nyilvánosságra hozott pénzügyi jelentéséből kiderült, hogy a Super Street Fighter 4, a Lost Planet 2 és a Dead Rising 2 nem fog megjelenni a jövő év első negyedévében. Konkrét dátumot nem kaptunk, csak annyit, hogy ezeket a címeket a Wii-s Monster Hunter Tri nyugati kiadásával együtt a Capcom „szétteríti” a 2011-es pénzügyi évben, azaz mindegyiket egy-egy negyedévben fogja megjelentetni 2010. április 1. és 2011. március 31. között. Az indoklás érthető: igencsak erős címek fognak érkezni 2010 első felében, és a kiadó mindent elkövet, hogy ezeket elkerülje.

Szerencsére úgy tűnik, a Dark Void már nem szenved késést – azonban mégis aggódhatunk miatta: az említett dokumentum ugyanis a röpködős akció eladási előrejelzését 1,3 millió darabról 600 ezerre csökkentette. No most ez vagy óvatosság, mely akár az említett húzós konkurencia-kínálaton, akár mondjuk a Bionic Commandóval szembeni túlzott elvárások hibájából leszűrt tapasztalatokon alapul, vagy esetleg a döntéshozók látták a készterméket, és a látottak alapján vontak le ilyen következtetést. Őszintén remélem, hogy az előbbiről van szó...