• Elérhetővé vált Steamen a The Witcher 3: Wild Hunt mod-szerkesztője
  • Ám egyelőre csak a CDPR által kiválaszott tesztelők számára
  • Bárki jelentkezhet a tesztelésre
  • A tervek szerint idén jelenik meg a The Witcher 3 REDkit 

A The Witcher 3: Wild Hunt az a játék, amit érdemes újra elővenni, még akkor is, ha már kívülről fújjuk Ríviai Geralt és Ciri csavaros történetét. Nem elég ugyanis, hogy máig kerülnek elő új érdekességek és easter eggek a CD Projekt RED szerepjátékában, de emellett a hangulata is annyira magával ragadó, hogy a sokadik alkalommal is örömmel vetik bele magukat a rajongók a Kontinens nyújtotta kalandokba. Na, de mi lenne akkor, ha saját élményeket is kreálhatnánk, vagy kipróbálhatnánk mások alkotásait? Nos, erre még idén megadatik a lehetőség (igaz, csak a PC-s közösség számára), hiszen a CDPR már tavaly novemberben bejelentette, hogy 2024-ben fog megjelenni a The Witcher 3 hivatalos mod-szerkesztője, melynek segítségével kedvünkre variálhatjuk a játék elemeit, vagy épp hozhatunk létre újakat.

thewitcher3redkit.jpg

Azt ugyan továbbra sem tudni, hogy mikor fog debütálni a The Witcher 3 REDkit névre keresztelt szerkesztő, néhány szerencsés azonban már most kipróbálhatja a program által kínált lehetőségeket, a stúdió ugyanis a Steam felhasználók bevonásával teszteli az eszközt. A leírás szerint a REDkit segítségével a játék számos aspektusát (például a küldetéseket, a felszereléseket, a karaktereket és az animációkat) szabadon variálhatjuk, így lényegében a lehetőségek tárházát nyújthatja a tehetséges és kitartó moddereknek – kíváncsian várjuk, milyen elképesztő produkciók születnek majd a tényleges megjelenés után. Ha te is szeretnéd kipróbálni magad, elég csak ellátogatnod a program steames adatpaljára, majd hozzáférést kérni a teszteléshez – ha szerencsés vagy, talán te is bekerülsz a CDPR kalapjába.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!