• Az Elex PC-re, PS4-re és Xbox One-ra jelenik meg
  • Műfaját tekintve akció-RPG lesz
  • Öt területtel bíró, hatalmas, nyitott világban barangolhatunk
  • A technika és a mágia keveredik benne
  • Az érzelmeknek és döntéseknek nagy hatása lesz a játékmenetre
  • Nem lesznek kasztok, képességeinket magunk határozhatjuk meg

A Piranha Bytes és a Nordic Games tavaly jelentette be az Elxet, egy posztapokaliptikus, akció központú RPG-t, amelyben egy hatalmas, nyílt világban kalandozhatunk majd valamikor ez év végén, vagy a következő elején – már ha minden a terv szerint megy. Ennél több infót viszont azóta sem kaptunk a Gothicot is jegyző csapat új játékáról.

Most viszont az Elex honlapja átesett egy szép méretes frissítésen, mi pedig örülhetünk, hiszen megindult az információ- és képáramlás. Először is a történet: a Megalan egykor technikailag fejlett, milliárdok lakta bolygó volt, amíg el nem trafálta egy aszteroida. Bár a világnak vége lett, a túlélők új esélyt kaptak: a sziklával megérkezett az Elex nevű anyag, ami feltölti a gépeket, mágikus úton kinyitja az ajtókat, vagy éppen eltéríti az általunk ismert életet. Egyszóval: a világvége után a technológia és a mágia hirtelen összekeveredett, hála a ritka Elexnek.

Mi egy Albot alakítunk, egy olyan figurát, aki gyerekkorától kezdve a tiszta Elexet használja, így nincsenek érzelmei, ráadásul egy rideg, logikus, katonai miliőben nőtt fel. Azonban egységünket elvesztve, az otthontól és a tiszta Elex-adagunktól távol visszatérnek az érzelmek, és kénytelenek leszünk újragondolni életünket. Megkötések nem lesznek, nincsenek előre választható kasztok. Kalandjaink során mesterekkel találkozhatunk, ezektől újabb és újabb képességeket tanulhatunk el.

A nyílt világnak hála Megalan öt régióját járhatjuk be már a játék kezdetétől fogva. Oda megyünk, ahová akarunk, azzal harcolunk, akivel akarunk, az lesz a szövetségesünk, akit annak választunk. Egyedül az Elex által teremtett mutánsok állhatnak az utunkba. A játék mottója tulajdonképpen az is lehetne, hogy „amit látsz, azt el is érheted.”

Fegyverek terén sem lesz okunk a panaszra. A kardoktól a shotgunon és a lángszórón át a plazmaágyúig bármit beszerezhetünk, az Elexben ezen a téren sem igazán lesz megkötés. Természetesen harci stílusunk is ennek függvényében változtatható. És akkor még ott vannak a mágikus képességek is, de ezeket egyelőre nem részletezték.

Az érzelmek igen fontosak az Elexben, tulajdonképpen ettől fog függeni, hogy egy mester tanít-e majd minket, illetve nagyban meghatározzák majd azt is, hogy kiből lesz barát, és kiből ellenség. Szóval döntéseinknek, hozzáállásunknak igen nagy hatása lehet a játékmenetre, illetve a történetre.

Megjelenési dátum továbbra sincsen, de van egy csokornyi kép, illetve szinte biztos, hogy az E3-on további információkat is megtudhatunk az Elexről.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!