Kodzsima Hideo egy kerektasztal beszélgetés keretében elárulta, hogy mióta távozott a Konamitól több neves stúdiót is meglátogatott, hogy jövőbeli játékaihoz megtalálja a megfelelő motort, és a veled dolgozó fejlesztőket.

A Metal Gear megalkotója azt is elárulta a beszélgetés során, hogy sok fejlesztőt fog foglalkoztatni, de tervei szerint a csapat létszáma nem fogja meghaladni a százat.

„Miközben a megfelelő technológiát keresem a játékaimhoz, egyben új fejlesztőket is toborzok, és több stúdiót is meglátogatok, hogy az ott szerzett tapasztalatok alapján tudjak dönteni arról, hogy a saját stúdióm miként szeretném kialakítani.” – Mondta Kodzsima Hideo.

Összehasonlításként a Metal Gear Solidot fejlesztő csapat több mint kétszáz emberből állt, és Kodzsima szerint egy kisebb csapat esetén könnyebb a készítőnek közvetlen kapcsolatban lenni a fejlesztőkkel.

hideo-kojima-alt2.jpg

Bár arról még semmi konkrétat nem tudunk, hogy milyen játékokat várhatunk az új Kojima Productionstől, a vállalat feje elárulta, hogy következő alkotása valószínűleg minden Uncharted és Division rajongó tetszését el fogja nyerni.