A hét videója

Aki régóta barangolja már az internetet, s elsősorban a játékvilággal kapcsolatos hírek érdeklik, az egészen biztosan találkozott már a Mega64 csapatával, mely több éves karrierje során nem egy játékipari jelenségnek vagy szereplőnek állított görbe tükröt -- most éppen az Assassin’s Creed-sorozatot vették elő a srácok, mely az utóbbi hetekben a figyelem középpontjába került a gyakori folytatások miatt.

Aki naprakész a témában, az már tudja a Ubisoft álláspontját, az viszont még továbbra is kérdéses, hogyan akarják ezt a rohamtempót fenntartani, miközben az újításokra is figyelni kell. Nos, a Mega64 csapat tudja a választ, sőt már elő is állt a sorozat következő három részének bemutatkozó videójával. Szerencsére egyikre sem kell sokat várnunk.

A héten megjelent a Grand Theft Auto V új videója (pontosabban három karakter-trailer egybegyúrva), ez pedig valamiért azt jelenti, hogy a rajongók újraforgatják ezt a régebbi programban. Ki tudja miért, de már a GTA IV első mozgóképes anyagait is újra láthattuk egy korábbi játék motorjában, s ez alól a friss rész sem kivétel. Érdekes módon azonban csak Michael videója kapott ilyen kezelést, pedig ha van, ami nagyon kézenfekvő ebben a témában, az a CJ-Franklin párhuzam. Na mindegy...

A Trónok Harca új évadának visszatérésével lendületet vett a franchise iránti imádat, ez pedig természetesen magával vonja azt, hogy számtalan művészi munka jelenik meg a témában, gyakran keresztezve két egymástól távoli, idegen anyagot. Pontosan ezt csinálta Cami Sanders is, aki a könyvek/sorozat nagy házainak pecsétjét álmodta újra, ezúttal azonban pokemonok segítségével. A munka nagyon meggyőző lett, sőt hajlamos vagyok azt mondani, hogy egy laikus számára eredetinek tűnhet.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Az Érdekességek rovat keretében több alkalommal is mutattam már szemrevaló posztereket, ám egyik sem volt olyan jó, mint amikkel most jelentkezek -- ezekkel tényleg, mindenféle habozás nélkül telepakolnám a szobám falait, olyan jól néznek ki. A grafikus-tervező, William Henry könnyedén szökkente át a giccsességet, ami oly sok hasonló munkát jellemez, s egyszerű, letisztult, a karakterek sziluettjeivel operáló, nagyon érdekes képeket készített.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Új őrület van a neten, melynek lényege, hogy jól ismert borítókat -- legyen az film, zene vagy játék -- az MS Word ízléstelen clip artjaival és a még kevésbé szép Comic Sans betűkészlet segítségével újra elkészítenek, a végeredmény pedig a legtöbb esetben csodálatosan ronda. Íme pár példa.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A modern játékok elválaszthatatlan kellékei az achievementek és trófeák, amik nélkül igazából már el sem lehet képzelni, mi lenne velünk, akár konzolon, akár pedig PC-n -- pedig régen egyáltalán nem így volt. Az IGN most megmutatja, milyen lett volna, ha a 80-as évek klasszikusaiban is vadászhattunk volna ilyen jutalmakra.

A Metal Gears Solid-sorozat elindulásának 25. évfordulója alkalmából megjelent a Kaiyodo Revoltech szobor, mely tökéletes dísze lehet bárki gyűjteményének -- már persze csak akkor, ha az illető aki időben le tud csapni a limitált példányszámú csomagra. Természetesen a szobrocska már-már perverz részletességgel lett kidolgozva, de a hab a tortán nem a mozgatható testrészek és a kiegészítők sora, hanem az, hogy a pakkban van egy miniatűr kartondoboz is, így olyan, mintha az asztalunkon settenkedne Snake.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!