Ez a kisokos főként azok számára készült, akik kevésbé jártasak az esportok terén, azonban szeretnének bekapcsolódni. Az alant található miniszótár fontos vagy épen hasznos kifejezéseket tartalmaz, és a hangsúlyt elsősorban a közvetítésekre helyeztük, illetve azokra a játékokra koncentráltunk, amelyek nagy közönséget mozgatnak meg. A szavak többsége általános, valamint több műfajban használatos, azonban akadnak specifikus kifejezések is, amelyeket külön-külön ismertetünk.

A szótáron kívül alant megtaláljátok azoknak a nagyobb játékoknak a főbb streameit, amelyeken élőben nézhetünk premier ligákat. A linkek között főként nemzetközi csatornákat találtok, azonban a békesség kedvéért akad egy-néhány magyar is.

Boston Major

Esport szótár

Ace

LOL; abban az esetben használjuk, amikor az ellenséges csapat minden tagja egyidejűleg halott.

Aggro

Egy prioritást élvező célpont ellen indított támadás.

All-In

SC, HS; pókerből átemelt kifejezés. A játékos egyetlen, végső támadásra teszi fel minden erőforrását a győzelemért.

Anti-eco

CS; amikor az egyik csapat ecozik az adott körben, míg egy könnyű pénzgyűjtő kör reményében a másik teljesen felszerelkezik.

Babysit

MOBA; az a tevékenység, amikor a támogató játékos az egyik saját core-ja körül legyeskedik, és biztosítja annak gondtalan early game-jét.

Bait

Csali. Amikor kihasználva az ellenfél gyengeségét csapdát állítasz.

Ban

Tiltás. A draft alatt kiválasztásra kerülő map vagy hős tiltólistára kerül, ezáltal nem lehet kiválasztani.

BO1/2/3/5

„Best of” széria formátum. Példa: egy BO3 esetén a két ellenséges csapat vagy játékos 3 körön keresztül mérkőzik meg egymással. Az győz, aki elsőként nyer meg 2 meccset a 3-ból.

Bot

1, MOBA; a térkép alsó ösvénye.

2, mesterséges intelligencia által irányított karakter.

Bounce

HS; amikor egy vagy több kártya visszakerül a játékos kezébe vagy a pakliba.

Build

MOBA; a karakterek fejlesztésének menete. Beletartoznak a képességek szintezésének sorrendje, illetve a megvásárolt tárgyak.

Camp

MOBA; a jungelben található kis táborok, ahol a farmolható creepek pihennek.

Carry

MOBA; első pozíciós karakter. Feladata a pénzgyűjtés és a tárgyvásárlás, hogy late game-ben győzelemre vezesse a csapatát.

Caster

Kommentátor. Az ember, aki közvetíti a mérkőzéseket.

Cheese

Olyan stratégia, amelynek lényege a meglepetés. Gyakran komolytalan vagy humoros vagy mindkettő.

Chicken

DOTA; szleng kifejezés a játékban couriernek (futárnak) nevezett kisállatra, aki kiszállítja a játékosoknak a megvásárolt tárgyakat.

Choke

Főként olyankor használatos, amikor egy játékos vagy csapat nagy remények ellenére siralmasan elbukik.

Clutch

A choke ellentétje. Azt a szituációt nevezzük így ahol a teljes esélytelenség ellenére remek játékkal győzelemre törünk.

Core

MOBA; farmigényes karakter. Összefoglaló név mindenkire, aki nem support.

Creep

MOBA; az ösvényeken és a jungelben található lények, akiknek megölésével aranyhoz jut a játékos.

creepek.jpg

CS

DOTA; Creep score. Egy játékos last hitjeinek és deny-ainak összesített értéke.

Deco

CS; eco round Desert Eagle pisztolyokkal.

Deny

Az a cselekvés, amelynek következményeként „megtagadod” az ellenféltől az XP-t vagy aranyat. Pl.: leütöd a saját creepedet vagy tornyodat, mielőtt az ellenfél tehetné ugyanezt.

Double elim

Double elimination, avagy vigaszágas rendszer. Lényege, hogy egy adott torna két ágon fut, a nyertes és a vesztes ágon. Ahhoz, hogy a nyertes ágról egy csapat eliminálásra kerüljön, kétszer kell vesztenie. Először lekerül a vigaszágra, és ha ott is kikap, akkor kiesik a versenyből.

DPS

Damage per second. Egy játékos másodpercenkénti sebzés-mennyisége, ami a meccs végén kerül összesítésre.

Draft

A meccseket megelőző tervező fázis, ahol a két versenyző csapat kapitányai kiválasztják mely hősöket vagy térképeket pickelnek vagy bannolnak. LOL-ban a döntés egyénien a játékosok felelőssége.

Early/mid/late game

Egy-egy meccs kezdeti, közbülső és végső fázisa.

Eco

SC; egy játékos gazdasági helyzete (a játékon belül).

Eco round

CS; a játékosok egy teljes körön keresztül nem vásárolnak sem fegyvert, sem mellényt, hogy a következőben legyen elegendő megtakarításuk.

Fake

Hasonlóképpen működik, mint a bait, annyi különbséggel, hogy egy fake célja nem feltétlenül a kill szerzés.

Farming

Azon tevékenységek összefoglaló neve, amely alatt aranyat, erőforrásokat vagy XP-t gyűjtünk.

Feeding

Amikor szándékosan vagy szándéktalanul „eteted” az ellenfelet, aki ennek következtében megdagad. (Értsd: elhúz arany és XP terén.)

Flank

Taktikai manőver, amelynek során oldalba támadod az ellenséget.

FOW (fog of war)

Fog of war. Azon jelenség, amelynek eredményeként nem látjuk be a teljes térképet. A látótávolság kiterjesztéséhez wardok szükségesek.

Gank

Hasonlóan működik a flankhez. Egy gank során saját pozíciónkat ideiglenesen elhagyva, váratlanul támadunk az ellenfélre.

GG / GGWP

Good game, well played. Profi mérkőzéseken a feladás jele.

Group stage

Csapatkörök. Egy verseny Main eventjét megelőző esemény, amely során a teljesítményükhöz mérten beosztják a csapatokat.

GPM

Gold per minute. Egy játékos a teljes meccs alatt percenként megszerzett aranyának mennyisége.

Hero pool/ map pool

Egy csapat map poolja azon térképek összeségét takarja, amelyen magabiztosan tudnak játszani. A hero pool ugyanez, csupán karakterekre vonatkozik és egyénileg megkülönböztetendő.

Instalock / instapick

Amikor draft során azonnal kiválasztásra kerül egy karakter. Ellentétje: insta ban.

Juke

Amikor egy ügyes mozdulattal vagy mozdulatokkal kitérünk egy illetve több támadás elől.

Jungle

MOBA; a térképen a lane-ek között húzódó erdős terület.

Jungler

MOBA; olyan karakter, amelyik az ideje nagyrészét az erdőben tölti farmolással.

KDA

Kill-Death-Assist. Olyan statisztikai adatok, amelyek megmutatják, hogy egy játékos hányszor ölt, halt meg vagy asszisztált gyilkossághoz.

KS

Kill Steal. Amikor az utolsó pillanatban egy játékos elhappolja a társa elől a kiérdemelt kill-t.

Lane

Ösvény. A térképen kúszó utakat nevezzük így.

lane-map.png

Lane swap

Amikor egy vagy több játékos ösvényt cserél és ott is marad. Például: topról botra vándorol a support.

Laning phase

MOBA. Egy-egy meccs nagyjából első 10-12 perce, amely megalapozza az egész mérkőzés menetét.

Last hit

A deny ellentéte. Amikor last hitelünk, magunk visszük be az utolsó csapást egy minionnak vagy creepnek, amelynek eredményeként aranyat kapunk.

Leech

Azzal, hogy közel állunk egy elhulló ellenséges egységhez XP-t nyelünk el. Ezt a folyamatot azon esetben nevezzük leechelésnek, ha az adott egyéget nem magunk ütöttük le.

Macro

SC; az a művelet, amely során egyszerre termelünk egységeket és az építményeinket is folyamatos használatban tartjuk.

Main event

Egy liga fő eseménye, vagyis maga a tényleges verseny.

Map control

A térkép feletti uralom. Például: amennyiben az A csapat annyira visszaszorítja a B csapatot, hogy azok haláleset anélkül nem tudják elhagyni a bázisukat, vagy wardok híján nincs látóterük, akkor A csapatnál van a map control.

Meta

Egy játék metája az éppen aktuális patch legdominánsabb játékstílusa. Ehhez igazodnak a profik és azok az amatőr játékosok, akik ranked meccsek alatt meg akarjak mászni az MMR létrát.

Micro

Az a művelet, amely során individuálisan mozgatjuk az egységeinket.

Mid

1, CS-ben a térkép középső pontján fekvő terület, MOBÁK esetében a középső ösvény.

2, szóló pozíciós core játékos, aki a középső ösvényen helyezkedik el.

Minion

Lásd: creep.

Missing

Olyankor használjuk ezt a kifejezést, amikor egy játékos elhagyja a pozícióját és nem látjuk a térképen.

MMR

Match making rating. Az a szám vagy fokozat, amely megmutatja, hol helyezkedünk el a ranglétrán.

Molly

CS; molotov koktél.

Objective

a játékos maga elé kitűzött célja. Például: tornyok lebontása, Baron, Roshan vagy egy Boss megszerzése.

Objective gaming

Tárgyilagos stratégia, amelynek lényege nem a gyors játék, hanem az alaposság.

Observer

1, a kamerakezelésért felelős személy.

2, ward típus.

Offlane

A térkép legrövidebb ösvénye.

Offlaner

3. pozíciós core játékos, aki az offlane-en helyezkedik el.

Offline tournament

Olyan liga, amely során a versenyzők egy közös helyszínen, LAN-on vívnak meg egymással.

Online tournament

Olyan liga, amely teljes egészében online folyik.

Pick

Karakter kiválasztás.

Ping

Figyelmeztető jelzés és/vagy indikáció, amelyet csapaton belül küldenek egymásnak a játékosok.

Prize pool

Egy verseny összesített pénznyereményének összege.

Push

Az ellenfél visszaszorítása.

Ratting/ Split pushing

Azt a fajta játékmódot nevezzük így. amely során a csapat nagyrésze elvonja az ellenség figyelmét, hogy addig egy társuk zavartalanul támadhassa az ellenfél bázisát vagy tornyait.

Rax

Barracks, azaz a barakkok. A bázist közrefogó építményeket nevezzük így.

rax.jpg

RNG

Rövidítését tekintve: random number generator. Olyan mechanikai elemek összefoglaló neve, amelyeknek végkimenetele teljesen szerencse függő.

Role / Position

Egy-egy karakter által betöltött szerep. Fajtái: core vagy support.

Rotation

Egyfajta csapat mozgás, amely során agresszió céljából ideiglenesen pozíciót váltunk. Például: északról délre rotálunk vagy fordítva.

Rush

Siettetni valamit. Játék-terminológiailag azt a szituációt írja le, amikor a lehető leggyorsabban akarunk véghez vinni egy célt. Például: Rush B = minél hamarabb vegyük be a B pontot vagy Rush Aghs = Aghanim’s Scepterre gyűjtök.

Safe Lane

A bázistól legtávolabb húzódó ösvény. Normál esetben itt farmol a carry.

Shoving

HOTS; az a cselekvés, amely során megtisztítunk egy lane-t az ellenséges minionoktól, hogy elérjük a sorban következő, még álló építményt.

Single elim

Egyenes kiesési torna forma. Vereség után azonnal eliminálásra kerül az adott csapat vagy játékos.

Skill

Képesség.

Skillshot

Olyan képesség, amelynek végrehajtásához rengeteg gyakorlásra és ügyességre van szükség.

Snowball

Lavina effektus. Arra értendő, amikor egy csapat vagy játékos lassan, fokozatosan felépítve óriási előnyre tesz szert.

Soaking

HOTS; nagyjából ugyanaz, mint a leechelés, annyi különbséggel, hogy itt specifikusan a lane-en időzve, a minionok között állva szerezzük vissza az elveszteget XP-t.

Stream

Interneten zajló élő közvetítés.

Stream Sniping

Amikor egy játékos egy mérkőzés folyamán megnyitja az interneten élőben folyó közvetítés annak érdekében, hogy információt nyerjen az ellenfél helyzetéről, azt stream snipe-nak nevezzük.

Support

Támogató játékos, aki a core-ok biztonságos játékát segíti elő.

Synergy

Szó szerint együttműködést jelent. Két vagy több játékos, illetve karakter szinergiáját az adja meg, mennyire egészítik ki egymást a csatatéren.

Throw

Olyankor használjuk, amikor akarva vagy akaratlanul, de rossz döntéseket hozva elvesztünk (vagyis eldobunk) egy nyerésre álló meccset.

Tier

1, a térképen sorokban elhelyezkedő tornyokat nevezzük Tiereknek. Értsd: az 1. sor a Tier 1, a 2. a Tier 2 és így tovább.

2, profi esportoló csapatok beosztása. Az elsőosztályú teameket Tier 1-esnek nevezünk.

Totem

CS; azt a játékost hívjuk totemnek, akit a csapata hátra hagy, hogy szólóban őrizzen egy adott pontot.

Toxic

Azt a játékost vagy közösséget nevezzük toxikusnak, amely kígyóként mérgezi önmagát és a körülötte lévőket. Rosszindulatú, kellemetlen társaság. Nem összekeverendő a salty-val.

TP

Teleport.

Turtle

Másnéven „hug”, egyfajta védekezési formáció, amelynek során egy csapat vagy több egység védekezés céljából „körbe ölel” egy építményt.

Ulti

MOBA; az ultimate vagy legvégső képesség rövidítése. Sokszor „ult”-ként is hivatkoznak rá.

Value

HS; érték. Minél többször használjuk fel egy lapot egy mérkőzés alatt, annál nagyobb értéket képvisel a kártya.

VOD

Video-on-Demand. Az élő streamek elraktározott, bárki számára azonnal elérhető videóanyagainak összefoglaló neve.

Ward

Másnéven „őrszem”. Olyan tárgy, amely megtisztítja a látómezőt és beláthatóvá teszi a területet.

(De)Ward

Az a cselekvés, amely során eltávolítunk egy elhelyezett wardot.

Wildcard

1, kiszámíthatatlan csapat vagy játékos.

2, egyfajta kvalifikációs tornacsoport, amelybe régiótól függetlenül kerülnek be csapatok. Vígaszág jelleggel operál.

Wipe

Lásd: Ace.

teamwipe.jpg